Férjével szenvedett balesetet a Táncdalfesztivál sztárja - Csak az énekesnő élte túl

Sárosi Katalin élete megváltozott.

Sárosi Katalin a '60-as évek egyik közkedvelt és népszerű előadója volt, aki karrierjét a Napsugár nevű énekegyüttessel kezdte, igazi sztárrá azonban 1959-ben vált. A táncdalfesztiválok állandó szereplője lett, a Magyar Rádió foglalkoztatta, több száz rádiófelvétele készült, sőt, külföldön is többször turnézott, 1968-ban például a Szovjetunióban díjat is nyert. Olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint például a Lassan bandukolva, a Különös éjszaka volt, az Imádok élni és a Sajnos szeretem.

Az 1930-ban született énekesnő karrierje két évtizedig töretlen volt, mígnem 1985-ben egy szörnyű autóbaleset meg nem változtatott mindent. Férje, Zsoldos Imre életét vesztette, az énekesnő életben maradt, de ezután visszavonult a színpadi szereplésektől.

- 25 évig éltünk együtt: ő egyszerre volt a férjem, az apám, a testvérem, a barátom és a szerelmem. A borzasztó baleset után, amelyben elveszítettem őt, évekig nem tudtam mit kezdeni az életemmel. Egy darabig még felléptem egyedül, de mindig őt láttam a színfalak mögött - ott állt, ahogyan régen, és figyelte minden rezdülésemet - idézte az énekesnő szavait a zene.hu.

Sárosi Katalin 2000. november 1-jén súlyos betegség után hunyt el. 70 éves volt.

Fotó: slagermuzeum.hu

Ilyen gyönyörű volt fiatalon Záray Márta! 90 éves lenne a Táncdalfesztivál sztárja

A legendás páros szerelme sírig tartó volt: bár gyermekük sohasem született, nagy boldogságban éltek. Képeken a legendás Záray-Vámosi házaspár.

Ilyen gyönyörű volt fiatalon Záray Márta! Ma lenne 90 éves a Táncdalfesztivál sztárja

Nézegess képeket!

Elolvasom

 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük