Ezt a magyar színésznőt is zaklatták szexuálisan - Ő meg is nevezte a rendezőt
Sárosdi Lilla után Sándor Erzsi színésznő, író elárulta, őt is zaklatta egy rendező.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Harvey Weinstein szexuális zaklatásainak kipattanása Magyarországon is elindított egy lavinát: először Papadimitriu Athina tett megdöbbentő vallomást az RTL Klub Reggeli című műsorának pénteki adásában, melyben elmondta, hogy egy nő szexuálisan zaklatta, és megalázta legkisebb, Réka lányát a Színművészeti Egyetem felvételijén, majd szombaton Sárosdi Lilla színésznő vallomása mutatta meg, itthon is vannak csontvázak a szekrényben. Azóta egy újabb, ma már inkább íróként ismert színésznő is elmesélte a saját megrázó történetét. 

A 41 éves színésznő, Sárosdi Lilla a Facebook-oldalán tette közzé történetét, melyben arról vall, hogy húsz évvel ezelőtt, amikor még a Színművészetiről is csak álmodott, egy akkor színházat igazgató rendező, aki a mai napig fiatalokat tanít a szakmára, és egy barátja elhívták egy színházi próba után autózni. Annyira megörült, hogy befogadta a szakma, hogy igent mondott, de azt álmában sem gondolta volna, hogy az ismert férfi, akire felnézett, szexuálisan zaklatni fogja a kocsiban. 

Sárosdi Lilla a kommentekben kapott hideget-meleget. A hvg.hu-nak azt nyilatkozta, a Weinstein-ügy hatására érezte úgy, ki kell állnia a nagy nyilvánosság elé. Sajnálja, hogy itthon még mindig azt sugallja a közvélekedés, hogy a bántalmazottnak hallgatnia kellene, pláne, ha több évvel ezelőtt történt a zaklatás. Abból is elege lett, hogy sokan azt mondták neki, a színház világa ilyen. 

- Én nem azt akarom, hogy meghurcolják ezt az embert, hanem, hogy beszéljünk végre őszintén, és húzzuk meg a határokat. Legyen a fiataloknak hely, ahova mehetnek, ahol szót emelhetnek, ha ilyen velük megtörténne. (…)  Én azt szeretném a legjobban, ha a fiatalok kapnának egy biztosítékot a felnőttektől, de leginkább a tanáraiktól, hogy a kihasználás tilos. Nem akarom, hogy ettől elhidegüljön a viszony a rendezők és színészek között. Azt akarom, hogy mindenki, aki hatalommal bír, észhez térjen - mondta a lapnak adott interjújában. 

Sárosdi Lilla férje, a Jászai Mari-díjas rendező, a Krétakör alapítója, Schilling Árpád is a Facebookon fejtette ki a véleményét, miután a felesége posztjára nemcsak elismerő, empatikus és szolidáris, hanem értetlenkedő, vádaskodó, neveket követelő hozzászólások is megjelentek. 

Sárosdi Lilla vallomását követően egy újabb színésznő, a ma már inkább íróként ismert Sándor Erzsi is a közösségi oldalán írt arról, őt is zaklatta egy rendező. A hatvanéves újságíró meg is nevezte zaklatóját. 

Sándor Erzsi is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az oly sokszor emlegetett szereposztó dívány nem a törtetők számára eszköz, hanem a hatalommal visszaélő számára, aki mások megalázásához és kihasználásához használja azt. 

A legfontosabb illemszabályok: a mindennapi és hivatalos protokoll alapjai

A Femina Klub novemberi vendége Görög Ibolya protokoll-tanácsadó lesz, akivel az est során többek között az alapvető illemszabályokról, valamint a mindennapi és az üzleti viselkedés helyes formáiról beszélget Szily Nóra, az estek háziasszonya.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2021. november 15. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Ezt is szeretjük