
Kiderült Sánta Laci és Juliska válásának oka - Először beszélt róla a táncművész
Sánta Laci és Juliska a karanténban szembesültek azzal, hogy a házasságuk már nem megmenthető.

Sokakat meglepett, amikor tavaly októberben Sánta Laci és Sánta-Széphalmi Juliska bejelentették, hogy hat év után válságba került a kapcsolatuk. Házasságukat nem tudták megmenteni, válnak.
Időközben a gyönyörű táncművészre a szerelem is rátalált, Nagy Balázs színésszel először a Reggeli egyik decemberi adásában szerepeltek együtt.
Sánta Laci és Juliska válásának oka
Abban, hogy válnak, ugyanakkor nem játszott szerepet harmadik személy, és csak azért, mert Juliska életébe betoppant az új szerelem, még ő is ugyanúgy gyászolja a házasságát, és megszenvedi azt, hogy nem sikerült Sánta Lacival megmenteniük a frigyüket. A Story magazinnak most elárulta, sokat foglalkoztak a házasságukkal, rengetegszer voltak párterápián is, nincs bennük harag a másik iránt, mindent megpróbáltak.

- Kislánykorom óta arról álmodtam, hogy családom, férjem, gyerekem, házam legyen, és amikor 23 éves koromra mindent megkaptam, úgy érzetem, én vagyok a világ legboldogabb embere, és azért, hogy ez így maradjon, foggal-körömmel harcoltam Lacival együtt.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
Aztán - mint sok családban - a világjárvánnyal együtt az ő pörgős életük is felborult, szembe kellett nézniük a házasságukkal és önmagukkal is.
- Sosem gondoltam, hogy ez a folyamat ennyire fájdalmas tud lenni. Pokoljárás. Szinte fizikailag éreztem, ahogy kitépnek belőlem egy darabot. De tudtam, akármennyire rossz mindez, nem szabad elnyomni magamban, meg kell élni, hiszen csak így léphetünk tovább.

- Őszinte, szókimondó embernek gondolom magam, épp ezért nagyon nehéz volt felismerni, hogy épp saját magamhoz nem voltam őszinte. Azt hittem, hogy minden rendben van a családunkkal, sokáig áltattam magam - vallotta be a hetilapnak.
Szomorú megélnie, hogy eladják a családi házukat, amin mindent ők csináltak, alakítottak, számos közös történetük fűződik hozzá, ugyanakkor családként nem szűnnek meg létezni. Már nem férj és feleség, de apa és anya, akiknek a 28 éves táncművész szerint találkozniuk kellett: sorsszerű volt az egymásra találás, hatalmas volt a szerelem, hogy kisfiukkal, Lacikával családdá váljanak.
Peller Mariann férje
A műsorvezető és Gyuri 2012-ben álltak az oltár elé. A szerelmesek élete nem is lehetne idillibb, hiszen mindennapjaikat két lurkó színesíti. Idősebbik kisfiuk, Kornél 2013-ban látta meg a napvilágot, öccse pedig 2015-ben született.