Sági Szilárd ikerfiai már ilyen nagyok: a Hal a tortán sztárjának gyerekei elsősök lettek

Sági Szilárd fiai, Szilárd és Szabolcs 2021 szeptemberében ültek először az iskolapadba.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Hal a tortán című 2008-as gasztroreality műsorban minden héten öt híresség látta vendégül egymást, hogy kiderüljön, ki közülük a legjobb házigazda. 

A közönség nemcsak azért imádta a főzőshow-t, mert általa be tudott kukucskálni a hírességek otthonaiba, és meggyőződött arról, ki mennyire forgatja jól a fakanalat, sokan Sági Szilárd hol szigorú, máskor humoros beszólásaiért és hasznos főzőtippjeiért ültek a képernyő elé. 

Sági Szilárd ikerfiai elsősök lettek

A gasztrokibic titulussal elhíresült sztár feladata volt a pontozás, valamint kommentálta is, mi zajlik a konyhában. Bár a produkció két évad után lekerült a képernyőről, az egyszemélyes zsűritől nem kellett búcsúznia a nézőknek. Feltűnt a FEM3 csatorna gasztromagazinjában, és ő volt az egyik műsorvezetője a Falforgatóknak.

2014-ben feleségével, Soós Szilviával úgy döntöttek, beengedik a kamerákat az életükbe azzal, hogy elvállalták a szereplést az Édes Életben. A nézők itt tudhatták meg, hogy a lombikprogramnak köszönhetően hamarosan szülők lesznek. Ikerfiaik, Szilárd és Szabolcs 2015 januárjában jöttek a világra.

sági-szilárd-ikrei
Fotó: TV2/Mokka

A büszke apuka és anyuka 2021. szeptember elsején nem véletlenül hullajtott egy-két könnycseppet a reggeli kávé mellett, ez volt az a nap, amikor gyerkőceik először mentek iskolába. Annak ellenére, hogy július közepe óta készültek a pillanatra, a Mokkában elárulták, végigsírták az első suliba vezető utat.

- Reggel lejöttek a lépcsőn, és én már akkor sírtam, nem tudtam, mi lesz az évnyitón. A reggeli kávé mellett elmerengtünk az idő múlásán - vallotta be Sági Szilárd felesége.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A fiúk egyébként igazi örökmozgó lurkók. Míg Szabi focizni és kosárlabdázni szeret, addig Szilárd imád rollerre pattanva száguldani. Ugyan még csak most mennek elsőbe, de már igazi kis matekzsenik. Akár ezerig is el tudnak számolni, így adott volt, hogy matematika tagozatos iskolában kezdik meg a tanulmányaikat.

4
Fotó: TV2/Mokka

- Az angol és a matek közül lehetett választani. Mivel folyamatosan nézik a külföldi videókat, ezért angolul előbb vagy utóbb biztos meg fognak tanulni, a matek meg kicsit azért magolósabb, rá kell érezni - ezt már a Hal a tortán egykori sztárja magyarázta az adásban.

Stohl András fia, Andriska

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen nagy már Stohl András legkisebb gyermeke, az egy szem fia, Andriska. 

Stohl András fia úgy megnőtt, hogy fel sem ismertük: Andriska már ilyen nagy

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük