Rúzsa Magdi hármas ikrei másznak, mint a golyó: cukik a rugdalózójukban

Rúzsa Magdi nyolc hónapos ikrei már nagyon ügyesen és gyorsan másznak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Rúzsa Magdi ikrei már nyolc hónaposak, és mind a hárman, Keve, Lujza és Zalán is másznak, mint a golyó. 

Erről cuki videót is posztolt a közösségi oldalára, ami két nap alatt közel 40 ezer lájkot kapott. 

Rúzsa Magdi ikrei másznak

Rúzsa Magdi már többször elmondta, hármas ikrei gondozása nem egyszerű feladat, még szerencse, hogy férjével kaptak segítséget: a családtagokkal már a kicsik világra jövetele előtt megegyeztek, ki miben tud segíteni, az unokahúga hozzájuk is költözött. Ahogy cseperedtek, úgy lett még inkább többemberes feladat a hármas ikrek gondozása. 

Rúzsa Magdi már csak a gyarapodó súlyuk miatt sem tud több gyermeket a karjában tartani. A nyolc hónapos babák ráadásul már másznak, nem is kis sebességgel, és persze hárman háromfelé szóródnak szét, így nem kis koncentrációt igényel odafigyelni rájuk. 

Egy október közepi poszt is több mint 40 ezer lájkot kapott, azon a játszószőnyegen egy játék lajhár kötötte le Keve, Lujzi és Zalán figyelmét. 

Hajdú Péter kisfia a füléig bébipapisan

A november 14-én már kilenc hónapos csöppségről édesapja etetés közben lőtt egy Insta-képet. Nem tudjuk eldönteni, mi az édesebb rajta: hogy Dominik arcán ott maradt az aznapi menü, vagy a kisfiú huncut vigyora, ami csak még aranyosabb attól, hogy kikandikál alul két apró babafoga a szájából.

Hajdú Péter maszatos arcú kisfiánál nincs ma cukibb: Domi huncut mosolya mindent visz

Hajdú Péter olyan képet osztott meg a nyolc hónapos Dominikról, amin képtelenség nem vigyorogni.

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük