Ő Ruttkai Éva egy szem lánya - Júlia ennyire hasonlít híres édesanyjára
Gábor Júlia Ruttkai Éva és Gábor Miklós közös gyermeke.
A színház és a filmezés hozta össze Ruttkai Évát és Gábor Miklóst. 1948-ban, a Rettenetes szülők egyik előadásán figyeltek fel egymásra, 1950-ben összeházasodtak, 1953-ban pedig megszületett egy szem lányuk, Júlia.
Emlékdíjat is alapított
A korábban könyvtárosként és szerkesztőként dolgozó hölgy 1987-ben megalapította a Ruttkai Éva-emlékdíjat, és 1989-ben létrehozta a Ruttkai Éva Emlékszobát, amely 2005-ig működött.
A 63 éves asszony - aki vonásaiban, mosolyában elképesztően hasonlít gyönyörű édesanyjára - a mai napig szívesen mesél legendás szüleiről egy-egy interjú kapcsán.
Gábor Júlia a Ridikül vendégeként mesélt arról, milyen volt az élet ismert szülei mellett. A 63 éves hölgy elmondta: a hétköznapjai pont úgy teltek, mint kortársainak, szülein kívül két nagymamával élt egy lakásban, ők biztosították számára a nyugodt életet. Apját és anyját szinte csak este láthatta, előadás után. A vasárnap és a nyarak viszont az övé és szüleié voltak. Nyugtázta, hogy otthon a színészek is ugyanolyanok, mint más emberek.
Ruttkai Éva és Gábor Miklós majdnem 15 évig testesítették meg a magyar álompárt, egy évtizednyi házasság után azonban repedezni kezdett kapcsolatuk: mindketten másba szerettek bele. Ruttkai Éva Latinovits Zoltánba, Gábor Miklós pedig Vass Évába.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- ruttkai éva
- farkas antal
Szilveszterkor született az egyik legismertebb magyar színésznő - Tudd meg, ki ő!
- retro
- ruttkai éva
Álompár voltak! Mégis válással végződött a magyar színészpár házassága
- latinovits zoltán
- ruttkai éva