Rózsa György 53 évesen veszítette el imádott feleségét: máig nem tudta feldolgozni Éva elvesztését

Rózsa György a lánya érdekében próbált mielőbb túljutni a gyászon.

rozsa-gyorgy-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Rózsa György, az ország egyik legkedveltebb televíziósa, mindössze 24 éves volt, amikor 1971-ben a Magyar Televízió munkatársa lett. 1980-ban ő követte Vitray Tamást a Kapcsoltam című műsorban műsorvezetőként. A Leg…leg…leg… című szórakoztató műsort 17 éven keresztül vezette

A magánéletben is sikeres volt, 1980-ban kötötte második házasságát, a gyönyörű tornásznőt, Kanyó Évát vette feleségül. 

Rózsa György felesége

Rózsa György egyetlen pillanat alatt szeretett bele a szépséges sportolónőbe, erre a mai napig szívesen emlékszik vissza, legutóbb az rtl.hu-nak adott interjújában mesélt róla. Filmrendező barátjával, Gárdos Péterrel éppen tornászalkatú lányokat kerestek egy filmforgatáshoz, ezért látogattak el a sportcsarnokba, ahol Kanyó Éva éppen edzést tartott. 

Rózsa György 1984-ben, egyik műsora forgatása közben.
Rózsa György 1984-ben, egyik műsora forgatása közben.
Fotó: MTI/Varga Zoltán

- Világsztár volt, két évig bent volt a világranglista első tíz tornásza között. Egyszer csak megláttam a gerendán egy hattyúkirálynőt, egy csoda volt. És azt mondtam a Gárdosnak, istenem, Péter, ha én csak egyetlenegyszer együtt lehetnék ezzel a nővel, már nem éltem volna hiába!  

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Rózsa György és Kanyó Éva 19 éven át éltek nagy boldogságban, született egy lányuk, a tehetséges és bájos Csilla. Úgy tervezték, együtt öregszenek meg, ám erre nem kerülhetett sor. Éva 2000-ben váratlanul elhunyt, lányuk ekkor 16 éves volt.   

- 53 éves koromig patakzó életet éltem, majdnem minden sikerült, szárnyalt minden. Csodálatos, tehetséges, szép gyerek, egy gyönyörű, kedves, jó feleség, csodálatos szülők, a testvérem, nagyon jó baráti kör. És egyszer csak ebbe belevágott egy ilyen őrületes villám, ami mindent megszakított, mindent át kellett azonnal értékelnem! Sajnos az életem ott meg is tört. (…) Egyet tudtam, hogy én nem fogok szórakoztató műsorokat csinálni. Magamat se tudom elszórakoztatni, másokat meg végképp.

rozsa-gyorgy
Fotó: MTVA/Zih Zsolt

A tévés legenda elárulta, lánya, Csilla volt az, akiért mindenképpen fel akart kelni a gyászból. A mai napig nagyon összetartanak, a ma már felnőtt nő mindenben számíthat édesapjára. Rózsa György sokat segít például unokája, Ádám nevelésében. Szeretett feleségét, Kanyó Évát ugyanakkor sohasem felejtik. 

Sugár Ágnes férjei

Sugár Ágnes a példa arra, hogy valaki közel az ötvenhez is eshet szerelembe. A Magyar Televízió egykori bemondónője 49 éves volt, amikor egymásra találtak második férjével. Húsz évvel ezelőtt már dolgoztak egy helyen, de csak tíz évvel ezelőtt ismerkedtek meg egymással közelebbről. 

Sugár Ágnes bemondónőre 49 évesen talált rá a szerelem: férjével 10 éve van együtt

Sugár Ágnest 2012-ben hozta össze a sors Arató Andrással, aki az egykori bemondónő második férje lett.

Elolvasom

Cover-fotó: MTVA/Zih Zsolt

Ezt is szeretjük