Eleinte vicces volt, aztán már felvágta volna az ereit! A magyar énekes meglepő vallomása

Puskás Petit kezdő énekesként kikészítették a kommentek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Manapság szinte természetes, hogy az internetezők hangot adnak véleményüknek, és durva kommentekkel, sőt, néha trágár szavakkal illetik az ismert embereket.

Arc és név nélkül könnyű ugyanis sértegetni a másikat, a tömeghatás miatt pedig a kommentelők még jobban felbátorodnak, és egyre durvulnak a bejegyzések.

Nem kell törődni velük

A TV2 Mokka című műsorában Aleska Diamond elmondta, egy ideig még nézegette a kommenteket a közösségi oldalakon, de a múltja miatt mindig találtak rajta fogást, ezért megtanulta figyelmen kívül hagyni a véleményeket.

- Nem az ilyen véleményekre kell alapozni. Aki meg meri mondani a szemembe, attól elfogadom, de akik arc és név nélkül vagdalóznak, azok nem számítanak - mondta.

Puskás Peti olykor még válaszol is a hozzászólásokra, de mint mondta, azért, hogy ne generáljanak nagyobb vitát. Úgy gondolja, esetenként egy frappáns válasz sokat tud segíteni, és "bízik benne, hogy azok a kommentelők, akik kíváncsiak a tartalomra is, és nemcsak sértegetni akarnak, lepattannak az ilyen témákról".

- Most már az online világban élünk, élni kell azzal a lehetőséggel, hogy válaszolhatunk, és igen, néha oda kell csapni, ha már minket folyamatosan osztanak. Én tíz éve ugyanennyi negatív kritikát kapok, amióta elindultam a Megasztárban. Az első két nap még vicces volt, de utána már felvágtam volna az ereimet. Azóta már nem nagyon nézegetem a hozzászólásokat - mondta az énekes, akit az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! műsorában is láthattunk.

Magyar sztártestvérek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Azt is hozzátette, nagyon sokan összekeverik a virtuális világot a ténylegessel. Úgy fogalmazott, még értelmes ismerősei is tudnak ostobaságot megosztani a Facebookon, "sokszor el sem olvassák a cikket, de már szentségelnek", sokan pedig összekeverik egy cikk megosztását a valóságos tettel.

- Attól még nem lesz kevesebb szegény, mert megosztok egy írást a Facebookon, ezekhez tettek kellenek. Éppen ezért nem kell törődni a kommentekkel sem, hiszen attól, hogy hozzászólnak egy képemhez vagy egy bejegyzésemhez, még nem feltétlenül ismernek - zárta a beszélgetést Puskás Peti.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotók: Facebook

Ezt is szeretjük