A TV2 szívtiprója először mutatta meg párját: egyikük sem volt szingli, amikor találkoztak
PSG Ogli, a Kőgazdag Fiatalok és a Dancing with the Stars szereplője újra szerelmes.
Papp Olivér, illetve ahogy mindenki ismeri, PSG Ogli korábban úgy gondolta, hogy nincs szüksége szerelemre, most azonban fordult a kocka, és eltalálta Ámor nyila. Ukrán barátnőjébe fülig szerelmes lett.
PSG Ogli párja
A Tények Plusz kameráinak mutatta meg először új szerelmét a TV2 szívtiprója, aki mellett teljesen meg is változott. Míg korábban azt nyilatkozta, nem kell neki párkapcsolat, és csak önmagát szereti igazán, most teljesen másképp fogalmazott.
– Én már kibuliztam magamat, már kiéltem magamat. Ez a jó nekem, volt már annyi csajhoz közöm, hogy én már nem vágyom másra. Már le tudok nyugodni, remélem, ez az ő részéről is igaz – mondta nevetve.
Azt is kijelentette, hogy most már készen áll egy komoly kapcsolatra. PSG Oglit tényleg, mintha kicserélték volna, a 2023 szeptemberében még ordítozva szakító srác valóban, mintha más ember lenne.
– Olivérrel Egyiptomban találkoztunk, éppen nyaraltam az egyik barátnőmmel, Olivér pedig az akkori barátnőjével. A tengerparton odajött hozzám, amikor a barátnője nem látta, és elkérte a közösségi oldalaim elérhetőségét. Én megadtam neki, de abban az időben nekem is volt párom, és nem nagyon írtam neki vissza – mesélte a TV2 sztárjának új kedvese, Alina.
Ezután egy év is eltelt, amikor újra írni kezdtek egymásnak, most pedig már együtt élnek PSG Ogli házában Magyarországon. Alina szerint párja nem olyan macsó, mint amilyennek beállítja magát, hanem nagyon is romantikus. Bár egy kalandnak indult az egész, már az esküvő és a gyerekvállalás is szóba jött közöttük.
A TV2 csinos műsorvezetője társkeresőn ismerte meg férjét: nem szégyelli, hogyan találtak egymásra
Így indult Proksa Szandra és férje kapcsolata.
ElolvasomCover-fotó: TV2/Dancing with the Stars
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!