50 éve indult a Princ, a katona - A sorozat színészei ennyit változtak azóta

Ez a sorozat volt a magyar televíziózás második nagy vállalkozása A Tenkes kapitánya után.

Princ, a katona szereplői ma

1966-ban kezdték forgatni a Princ, a katona című sorozatot, mely a Magyar Televízió második nagy vállalkozása volt a három évvel korábban bemutatott A Tenkes kapitánya után. A többnyire humoros, de drámai és bűnügyi elemeket is felvonultató széria összesen 13 részből állt, és 1967-es indulása után óriási siker lett hazánkban, köszönhetően a remek színészi alakításoknak és a korabeli slágerek zenekari feldolgozásainak, melyek felcsendültek az egyes részekben.

Ernyey Béla a diplomája megszerzése után egy évvel kapta meg Princ, azaz Rémai László szerepét a sorozatban, de rajta kívül még sok más fiatal tehetség bukkant fel az epizódokban, akiket a nézők szintén ekkor zártak a szívükbe. Nézd meg, mennyit változtak az elmúlt fél évszázad során a Princ, a katona szereplői!

Ernyey Béla alig múlt húszéves, amikor megkapta Princ szerepét. Ez a szerep hozta meg az áttörést karrierjében.
Fotó: Keleti Éva/MTI
A 75 éves színművész ma is kirobbanó formában van. Utoljára 2005-ben állta kamerák elé a Dunai zsaruk című sorozat egyik epizódjában.
Fotó: Beliczay László/MTI
A 24 éves Pécsi Ildikó alakította Bizsut, a pincérnőt a sorozatban. Jobb oldalán Mendelényi Vilmos, bal oldalán pedig Ernyey Béla ül.
Fotó: Keleti Éva/MTI
A 77 éves színésznő 2007-ben kapott Kossuth-díjat. Rajongói 10 év után hiába várják a visszatérését, ugyanis nemet mondott Eszenyi Ildikó felkérésére.
Fotó: Zih Zsolt/MTI
Moór Marianna - középen - játszotta Odolt, Felföldi Anikó - jobb oldalon - pedig Bikinit. Ezen a képen Mendelényi Vilmossal olvassák a forgatókönyvet.
Fotó: Keleti Éva/MTI
Moór Marianna idén lett 74 éves, a Kossuth-díjat 2004-ben vehette át. 2012-ben sikeresen legyőzte a mellrákot.
Fotó: Zih Zsolt/MTI
Felföldi Anikó már 79 éves, de simán letagadhatna egy-két évtizedet az életkorából, hiszen ma is csodásan néz ki.
Fotó: Zih Zsolt/MTI
Koltai Róbert bújt Honvéd bőrébe.
Fotó: Princ, a katona/MTV
A 73 éves színészt azóta olyan sikeres filmekben láthattuk, mint az Egészséges erotika, a Sose halunk meg vagy A miniszter félrelép.
Fotó: Zih Zsolt/MTI
Ezt is szeretjük