9 év után ezért vált el a magyar sztár - Hiába próbálta megmenteni házasságát

Pirner Alma elmesélte, hogyan küzdött házassága megmentéséért.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pirner Alma mindent elkövetett első házassága megmentéséért, kilenc év után, 2014-ben mégis elvált első férjétől. A csinos sztár a kommunikációit hiányolta kapcsolatukból, hiszen férje csak hét év után mondta el neki, hogy boldogtalannak érzi magát a házasságukban.

Pirner Alma a Micsoda nők! műsor vendégeként idézte fel küzdelmét, amit azért vívott, hogy rendbe hozza házasságát, ám idővel rá kellett döbbennie, hogy erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak.

- Amikor idáig eljutottunk, nagyon sok lépést tettem annak érdekében, hogy visszaszerezzem őt. Én voltam az, aki jobban erőlködött, még a stúdióimat is eladtam. Nem tudtam, hogy megoldja-e ez a kapcsolatunkat, mert ő arra hivatkozott, hogy a munka az egész életünk, mert gyakorlatilag együtt dolgoztunk kilenc éven át. Végül beláttam, hogy egyedül maradtam, hiszen ha mindkét fél akarja, és ez a titok nyitja, akkor bármi történik, meg lehet menteni egy kapcsolatot - mondta Pirner Alma.

Fotó: FEM3

Ezért nem sikerült Ördög Nóra első házassága

Képeken a sztárok, akiknek az első házassága kudarcba fulladt. Nem Ördög Nóra az egyetlen a hazai sztárvilágban, aki fiatalon, 30 alatt vetett véget első házasságának. Mutatjuk a többieket!

Ördög Nóra elárulta: ezért nem sikerült első házassága

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük