Egy évet jósoltak neki az orvosok! Pikali Gerda gyerekkori megpróbáltatásairól mesélt

Pikali Gerda vallomása.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pikali Gerda nem az a színésznő, aki gyakran nyilatkozik magáról, ám azért korábban mégis megtette, amikor is Barabás Évivel ült le beszélgetni az RTL Klub Portré című műsorában.

Az interjúban sok mindenről szó esett - egyebek közt arról is, hogy az életvidám színésznőt többször is meglegyintette a halál szele.

Beteg volt gyerekként

13 éves korában ugyanis egy daganatot fedeztek fel benne az orvosok, ami, ha nem kezelik, elburjánzik, és az agyat is megtámadja.

Mivel akkoriban, a kilencvenes évek elején még nem tudták ennek a gyógymódját, a színésznőt minden évben meg kellett műteni - ami egy hónapos kórházi tartózkodással járt, levágták a haját, és hatalmas kötés került a fejére.

Mint Pikali Gerda visszaemlékezett, a műtétek előtt állandóan végrendeletet írt, hogy melyik tárgyát kire hagyja, és mindig azon rimánkodott, hogy a következő évben ne legyen szükség operációra.

Ám végül 13 éven keresztül tartottak a megpróbáltatások: már felnőtt volt, és éppen elvégezte a Színművészetit, amikor az orvosok egyenesen azt mondták a szemébe, hogy készüljön fel, egy éve van hátra, próbálja jól beosztani az idejét.

Minden apró dolognak örül

- A szüleim a mai napig nem tudnak erről, mert nem akartam őket terhelni. De érdekes, hogy a legjobb alakításaim abban az évben születtek - idézte fel a színésznő.

Magyar sztárok és párjaik a Facebookon

Nézd meg a hazai hírességek közös fotóit kedvesükkel!

Nézd, hogy szeretik egymást! Magyar sztárpárok intim pillanatai a Facebookon

Nézegess képeket!

Elolvasom

Valószínűleg ezen nehéz időszak hatására olyan ember lett belőle, aki minden apróságnak tud örülni, élvezi az apró örömöket, és úgy véli, ha bármikor bekövetkezik a vég, akkor ha visszatekint, azt mondhatja, hogy kerek egész volt minden.

Hogy fél-e, hogy a gyerekeinél is jelentkezik a betegség? Pikali Gerda szerint a sorsunk meg van írva, de neki szülőként nem szabad ilyenen gondolkodni.

- Azt hiszem, a legfontosabb, hogy bármi lesz, én mellettük vagyok, amíg csak tudok - mondta a riporternek.

Fotó: RTL Klub/Portré

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük