
Peller Anna és férje már 2 éve küzdött a házasságáért: újabb részletek derültek ki
Peller Anna és Lukács Miki környezete sem tudott a házaspár problémáiról.

Peller Anna és Lukács Miki válásukról szóló bejelentése mindenkit meglepett kedd délután. Kívülről úgy tűnt, nagyon harmonikus, boldog házasságban élnek 13 és fél éve. Így volt ez akkor is, amikor tavaly ősszel Peller Mariann bejelentette, 12 év együtt töltött év után válik.
A külvilágnak nem mutattak semmit a problémáikból, a kollégák és a barátok is közös oldalukra kitett videóból értesültek a válásról.
Peller Anna válása
Peller Anna és Lukács Miki bevallásuk szerint továbbra is nagyon szeretik egymást, de úgy, mintha testvérek lennének, ahhoz pedig fiatalnak érzik magukat, hogy így éljék le az életüket. Az elmúlt két évben sokat beszélgettek, dolgoztak a házasságukon, párterápiára is jártak, de végül arra jutottak, mindenkinek az lesz a legjobb, ha elválnak.
A színésznő-műsorvezető egyik tévés kollégája azt mesélte a Blikknek, hogy Peller Anna sokat emlegette Mikit és a lányukat, sokat beszélt a családjáról, ahogy mindig is, de egy szóval sem említette, hogy gondjaik lennének - nem is az a típus, aki szívesen beszél a nehézségekről, így meglepte a tegnapi bejelentés.
- Ő tényleg rengeteget dolgozik: tévézés, próbák, előadások, szinkronmunkák, emellett anyaként is próbál helytállni. Hihetetlen tempót diktál, ezzel nem mindenki tud lépést tartani.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
Lukács Miki egy barátja is azt nyilatkozta, a sok munka okozhatott problémákat a házasságban.

- Miki tudta, hogy mit vállalt, amikor összeházasodtak Annával. Ő támogató férjként segítette a feleségét, a lányukkal is ő volt otthon, és a karrierjét is a gyerekükhöz igazította. Annával viszont a sok tennivaló mellett nem volt egymásra idejük házaspárként.
Olvasd el, miért ment tönkre Szinetár Dóra első házassága!
Szinetár Dóra háromszor házasodott: első férjével 1993-ban kötötték össze az életüket. A Liszt Ferenc-díjas táncos-koreográfus Lőcsei Jenő húsz és fél évvel volt idősebb nála.