Nem öltözöl ki, ha boltba mész? Ezért nagy hiba Pécsi Balázs luxusszakértő szerint

Pécsi Balázs luxusszakértő bemutatta első könyvét Stílusgourmand címmel. A hiánypótló, unikális könyvet a Gresham Palotában, egy délutáni teázás keretein belül ismertette meg a hazai sajtóval.

Pécsi Balázs: Stílusgourmand

A hétköznapi nyelvezetű, minden sallangtól mentes önfejlesztő könyv legkönnyebben az etikettkönyvekhez hasonlítható, mégis teljesen új világba kalauzolja az olvasót. A szerző kiemelte, nem az elitnek ajánlja az olvasmányt, hanem olyan hétköznapi embereknek, akik szeretnének minél többet kihozni magukból és nyitni egy új nézőpont felé.

A könyvben a közösségimédia-használattól a lakberendezésen át sok más témán keresztül egészen az öltözködésig könnyen alkalmazható, egyszerű, ám annál hasznosabb tippeket találunk. Pécsi Balázzsal a luxusszakértőségről, a könyvírás rejtelmeiről és a magyarok luxussal való kapcsolatáról beszélgettünk. 

- Mit csinál pontosan egy luxusszakértő?

- Ez egy tök jó kérdés, mert kommentekben nagyon sok támadást kapok. Azt szoktam mondani, hogy bárki lehet bármilyen szakértő, a csempézésnek is lehet a szakértője, hogyha valaki kiműveli magát, és nagyon sokat foglalkozott már a csempézéssel. 17 éve foglalkozom a luxusiparral, a luxus különböző ágazataival, és ezért kezdtem el pár éve luxusszakértőnek nevezni magamat, mert ehhez tényleg eléggé értek. Van rengeteg tapasztalás, illetve olvasásélményből származó tudásom, elég sok mindent láttam - nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is - ebből az iparágból.

Alapvetően nem munka, hogy luxusszakértő valaki, de ha most azt kérdezed, hogy én mit csinálok, akkor legfőképpen írok: az Indamedia több kiadványában is dolgozom, most könyvet írtam róla, és tanácsadást is tartok luxusipari cégeknek, legyen az szálloda, étterem, divatmárka. Segítek a kommunikációban, akár üzleti ajánlat összerakásában.

- Ha meg kéne nevezned, mi volt a könyvírás legnagyobb nehézsége és a legnagyobb öröme, akkor mit mondanál? 

- Nehézség volt, hogy tudtuk, körülbelül hány oldalas lehet ez a könyv, hiszen van matematika mögötte. Nem lehet drágább, mint amennyiben megállapodtunk, így ki kellett számolni, hogy hány oldal lehet. De amikor meg kellett szerkesztenem azt, hogy ebbe a keretbe hány téma fér bele, rengeteget ki kellett lőnöm. Ez volt a legnagyobb feladat! Nehéz volt az is, hogy nem volt előképe ennek a könyvnek: ha írtam volna egy sokadik etikettkönyvet, csak a saját szavaimmal, akkor ott elolvasok, mondjuk, öt ilyet, és nagyjából tudom, hogyan kell felépülnie. De mivel műfajilag ennek a könyvnek nincs elődje, ezért nekem kellett kitalálni, hogy egy, az önfejlesztő könyvek piacán újfajta terméknek mégis hogy kell kinéznie. 

A legjobb élmény pont az afternoon tea-ről való írás volt, nem véletlenül kapott három fejezetet, talán nincs is még egy olyan téma, amelyiknek ennyit szenteltem. A bemutatónak is ezért volt a kerete, mert én imádok afternoon tea-zni, imádok Londonba elmenni, és mindenféle jó koncepciókat kipróbálni. Úgyhogy ennek a megírása ment a legkönnyebben, mert ebben lubickolok, imádom ezt az afternoon tea szertartást. 

- Ahogy az eseményen tartott beszédedben is említetted, úgy véled, a magyar társadalomra erősen rányomta bélyegét az ötven év kommunizmus, így a luxussal, a vagyonnal, a gazdagokkal való viszonyunk is egyedi. Szerinted mit jelent a magyar embernek a luxus?

- Ez nagyon ambivalens és megosztó dolog, a luxus sok esetben szitokszó. Pont a kommunizmus miatt, hiszen ott ötven évig sulykolták bele az emberekbe azt, hogy aki gazdag, aki jobban él, az mások kárán él úgy, népnyúzó, kizsigerelő és rossz. Tehát a tisztes szegénység, hogy mindenki szenved, ez vált követendővé, étoszivá. És pont az arisztokrácia, nagypolgárság, vagy nem kell idáig elmenni, a falusi módos parasztság, a kulákok, ők mind a társadalom, a nép ellenségei lettek. 

Külföldön, ahol, mondjuk, évszázados vagyonok öröklődnek, mert nem volt vagyonelkobzás, ott a luxus nem szitokszó.

Ez kéz a kézben járt, és az a helyzet, hogy igazából a luxus nem önmagától lesz drága. Vegyünk például egy órát, össze lehet rakni két forint, három fillérből is Ázsiában, szét is esik majd egy év múlva, és össze lehet rakni nagyon sok munkaóra alatt, svájci munkabérből. Az óra reklámjára az Isten összes pénzét el lehet költeni, és ez a sok költség meg a szép üzletek fenntartása mind-mind beleadódik az árába. Tehát az óra nem azért drága, mert valaki hasára csapott, és azt mondta, hogy akkor mi ezt ennyiért fogjuk adni, hanem így jön ki a matematika. A luxust kárhoztatni én nem nagyon szeretem. 

Nem szeretem, amikor valaki azt mondja: "Ahelyett, hogy megvette volna ezt a táskát, adta volna oda az éhezőknek a pénzt!" Ha valaki ezt mondja, az azt jelenti, hogy nem ért a közgazdasághoz. Azt a táskát szintén dolgozó emberek rakták össze, mondjuk, Olaszországban vagy Franciországban, akiknek, hál' istennek nem távol-keleti béreket fizetnek, hanem normális európait, be vannak jelentve, és ezek a luxusmárkák a kézművesség utolsó védőbástyái. Ha nincs luxus, nincs kézművesség, akkor szalagon ragasztják majd össze a dolgokat.

Olyan technikákat, olyan több száz éves módszereket tartanak ezek a luxusmárkák életben, amire nincs már szignifikáns piaci kereslet. 

- Visszatérve a könyvre, szerinted valaki, aki éppen a könyvesboltban nézelődik, és meglátja a könyved, miért dönt úgy, hogy végül megveszi?

- Én nagyon remélem, hogy egyrészt tetszik neki a külcsín, amin sokat dolgoztunk, megfogja, mondjuk, a borító, tetszik neki, hogy ilyen gazdagon illusztrált ez a könyv. Másodszor pedig remélem, ha beleolvas, és látja, hogy ebben praktikus tanácsok szerepelnek, ami az ő életét jobbá tudja tenni, vagy segít neki bizonyos területeken fejlődni, akkor ez elég húzóerő lesz ahhoz, hogy a kasszához sétáljon vele.

Cover-fotó: Gosztom Gergő

• sztár
• pécsi balázs
• stílusgourmand
• könyvajánló
• interjú
• Hazai sztár