Megvan az Barátok közt első távozó szereplője? Ez a színésznőt írták ki idén elsőnek

Rajta kívül minden szereplőt láthatnak 2015-ben a sorozat nézői.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Miután csütörtök délelőtt Kalamár Tamás, a Barátok közt producere hivatalosan is bejelentette a sorozatból való távozását, szárnyra kaptak olyan hírek, melyek szerint a szereplők félthetik az állásukat.

A szakember cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint a sorozat szereplőinek ne lenne szerződésük.

Ő távozhat elsőként 2015-ben

Kalamár Tamás ugyanakkor azt is hozzátette, lesznek változások a Barátok köztben.

Egy szereplőért mégis aggódhatnak az RTL Klub sorozatának nézői: a távozó producert elárulta, hogy a Bárány Enikőt alakító Pataki Szilvia az egyetlen, akinek a szerződését nem hosszabbították meg.

- Rajta kívül minden szereplőt láthatnak a nézők 2015-ben is. Amennyiben változás következik be e téren, az már az új vezetés döntése lesz - nyilatkozta.

Persze elképzelhető, hogy az utódja, Rozgonyi Ádám, aki a Barátok közt indulásakor rendezőként már részt vett a sorozat alkotásában, másként dönt, és Bárány Enikő karakterét mégsem írják ki a sorozatból. 

Annyit mondott, egyelőre a produceri feladatok zökkenőmentes átvételére koncentrál, esetleges személyi változásokkal csak ezt követően kíván foglalkozni. 

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor, Nagy Botond

A Barátok közt színésznője egy 10 évvel idősebb tévéssel jött össze

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük