Először mutatta meg szerelmét a Barátok közt sztárja! Nézd meg, kivel jár Pásztor Tibor

A sorozatban Balogh Nóra párját, Schneider Robit alakítja.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 34 éves Pásztor Tibor színész játssza a Barátok közt Schneider Robiját az RTL Klubon. A sorozatban Balogh Nóra párját alakítja, ezért állandóan összetűzésbe keveredik Berényi Miklóssal.

A valóságban azonban egy másik nővel jár együtt, kedvesét tavaly szeptemberben egy közös munka kapcsán ismerte meg, de a nyilvánosságnak csak most mutatta be, méghozzá az RTL Klub Reflektor című műsorában.

Már össze is költöztek

Pásztor Tibor és kedvese, Molnár Gyöngyi nyolc hónappal ezelőtt egy közös színházi próbán ismerkedtek meg, és már akkor izzott köztük a levegő.

- Volt egy elég pikáns jelenetünk, amire már az első napokban sor került, hevesen kellett csapnia nekem a szelet, nekem mint férjes asszonynak, ő pedig a házunkhoz fogadott diák szerepét alakította. (...) Nem sok lámpaláz, feszültség mutatkozott rajta, tehát megfogott, odatett, mintha régóta ismernénk egymást - emlékezett vissza a szintén színészként dolgozó Gyöngyi.

A színésznő elmondta, Tibor tehetsége volt az, amibe első látásra beleszeretett.

- Tehetségtelen emberbe bele se tudtam eddig még soha szeretni, tehát ha valakiért nem tudok rajongani, nem fog meg az, ami árad belőle, akkor annak nem sok jövője van. Nagyon szeretem, ahogy dolgozik, meg amiket csinál - árulta el Gyöngyi.

Pásztor Tibor korábban még senkivel nem élt együtt, de mostani barátnőjével akkora az összhang, hogy már össze is költöztek, és boldogan, súrlódások nélkül telnek a napjaik.

Esküvői fotók: így nézett ki menyasszonyként a Barátok közt szereplője

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Úgy könnyű együtt élni, hogy a másik szakmabeli, és Gyöngyi szakmabeli, úgyhogy sokkal jobban megértjük egymást, egymás rigolyáit - mondta a színész.

Azt is elárulták, szóba került ugyan a családalapítás, de egyelőre inkább élnek boldogan a jelenben.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotók: jegy.hu/Schmidt Barbara, RTL Klub/Reflektor

Ezt is szeretjük