„50 kiló vagyok, csont és bőr” – Pásztor Erzsi annyira lefogyott, hogy nehezen ismerni rá
A 88 éves Pásztor Erzsi alatt 50 kilót mutat a mérleg, betegség idézte elő ezt a drámai fogyást.

A 88 éves Pásztor Erzsi 50 kilóra fogyott, azt mondta, soha életében nem volt még ennyire vékony, még akkor sem, mikor rákkal küzdött.
Pásztor Erzsi 50 kilóra fogyott
A 88 éves Pásztor Erzsiért tömegek aggódnak, miután a Szomszédok egykori Janka nénije 50 kilóra fogyott. A legendás színésznő a Blikknek mesélt arról, hogy súlyos vérszegénység alakult ki nála, ami vashiányt eredményezett, emiatt pedig szinte teljesen elvesztette az étvágyát és annak ellenére, hogy nem akart súlyt veszíteni, folyamatosan csak fogyott.

– Kaptam rá gyógyszereket, de csak egy ideig szedtem őket, mert azok meg más problémát okoztak. Annyira nem bírtam enni, hogy ha kétfogásos volt az ebéd, először a levest ettem meg, aztán csak egy óra múlva a másodikat. Igyekszem azért sok olyan ételt fogyasztani, amiben van vas, például bab, lencse, spenót, sóska, kivi - mesélte a lapnak a színésznő, kinek elmondása szerint az értékei már teljesen helyreálltak és az étellel is kezd rendben lenni.
Azt is elárulta, a közel egy év alatt, mióta kialakult nála ez a hiánybetegség, 15 kilót fogyott, jelenleg 50 kilót mutat alatta a mérleg és ahogy fogalmazott, „csont és bőr”. A színésznő azt mondta, még rákbetegsége során sem volt ennyire vékony, amiből hét évvel ezelőtt gyógyult ki.
– A ruháim egy részét el kellett ajándékoznom, mert nagyok rám. Még azok a darabok is lötyögnek rajtam, amiket akkor hordtam, amikor kijöttem a kórházból. A kedvenc tavaszi kabátomat felvettem valamelyik nap, de a lányom azt mondta: Mami, ezt vedd le, úgy lóg rajtad, mintha hajléktalan lennél – mesélte.
Pásztor Erzsi nemrég balesetet szenvedett, a Játékszínből lépett ki, amikor egy rossz lépésnek köszönhetően becsúszott egy parkoló autó alá. Mint kiderült, a lábait viselte meg a sérülés, de már kezd visszatérni beléjük az erő, ezen sokat segít a masszázs is, amire jár.
– A munkában ez sem állíthat meg, ha nagyon fáj, bekapok egy fájdalomcsillapítót, aztán megyek a színpadra.
Ábel Anitának beszólt a Szomszédok miatt Pásztor Erzsi: ezért akadt ki a színészlegenda
Pásztor Erzsi szerint a Szomszédok még az ismert színészeknek is hatalmas népszerűséget hozott.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Zih Zsolt