Így néz ki a 44 éves Palotás Petra - Az RTL Klub egykori műsorvezetője Németországban él

Palotás Petra ezzel foglalkozik, amióta eltűnt a reflektorfényből.

cover-ok
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Palotás Petrát az RTL Klub műsorvezetőjeként ismerhette meg az ország húsz évvel ezelőtt, 1999-ben. Vezette a csatorna méltán népszerű, Reggeli című műsorát, telefonos vetélkedőket, popműsort, de ő volt az Ötletház és a MeneTrend Itthon című magazinműsorok háziasszonya is.  2008-ban aztán felhagyott a televíziózással, és Németországba, Hamburgba költözött párjához, akit 2009 januárjában egy kislánnyal, Borával ajándékozott meg.

Az egykori műsorvezető 11 éve hagyott fel a televíziózással, és gyermeke születése után íróként teljesedett ki: 2001-ben megjelent, Bangkok titkai című kötete után 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is egy-egy új könyvet adott ki. 2018 november elején, öt év kihagyás után került a boltok polcaira a Vénasszonyok nyara, de 2019 februárjában egy újabb kötettel kedveskedett az olvasóknak: a 2001-ben megjelent Bangkok titkai című könyvének teljesen átdolgozott kiadásával jelentkezett Szárnyaszegett pillangók címmel. Jelenleg 7. könyvén dolgozik.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Balaton❤️#balatoninyar #hurranyaralunk #szeretlekmagyarorszag #urlaub #heimaturlaub

Petra Palotás (@petrapalotas) által megosztott bejegyzés,

Palotás Petra Németországban maradt

Palotás Petra és német férje 2006-ban ismerkedett meg egymással az internet segítségével. Az írónő az RTL Klub Isten veled, Magyarország című műsorában betekintést engedett féltve őrzött németországi életébe. Az egykori műsorvezető azt is elárulta, mivel telnek mindennapjai.

Először úgy terveztem, hogy csak egy évre hagyom el Magyarországot, és utána az egész család visszaköltözik. Aztán kiderült, az a típusú anyuka vagyok, aki tovább szeretett volna otthon maradni a gyermekével. Az egy évből kettő lett, a kettőből három, és itt ragadtunk - mesélte.

Kasuba L. Szilárddal és napjainkban.
Kasuba L. Szilárddal és napjainkban.
Fotó: RTL Klub

- Mint minden család életében, nálunk is van egy szigorú napirend. 6.21-kor kelünk, próbálom felébreszteni a kislányomat. Jön egy gyors reggeli, elviszem az iskolába, majd leülök a számítógép elé, mert amióta szigorú szerződéseim és határidőim vannak, azóta úgy dolgozom, mintha egy irodába mennék el - vallotta be Palotás Petra, aki gyakran utazik haza, Magyarországra a közönségtalálkozók miatt.

Az írónő egyébként nemcsak regényeket ír, de tortákat is készít hobbiból. Nemrég az egyik hamburgi újságba is bekerült az egyik alkotása.

Ezért tűnt el Palotás Petra a reflektorfényből

Palotás Petra 16 évig szerepelt képernyőn, de állítja, nem viselte meg, hogy annak idején kikerült a reflektorfényből.

- Nem tudom, hogy Németország változtatott-e meg, vagy az, hogy múlik az idő, hogy én magam változom, hogy a körülmények változnak körülöttem, hogy az én kaotikus művészlelkemnek egyre nagyobb szüksége van arra, hogy legyenek biztos stabil pontok az életemben.

A nagy médiás eltűnésemnek, azt hiszem, hogy egyszerűen hiúsági oka volt:

különböző egészségügyi problémák miatt néhány év alatt megváltozott a külsőm, meghíztam, és nyilván, ha valaki éveken keresztül reflektorfényben élt, talán akkor az átlagnál is nagyobb hiúság szorul belé. Nehéz volt ezt leküzdenem, és most dolgozom azon, hogy nemcsak esztétikai, de egészségügyi szempontból is sikerüljön megszabadulnom pár kilótól - árulta el a műsorban.  

Kósa L. Adolf és családja

A kilencvenes évek második felében futott a TV2 népszerű társkereső műsora, a Szerelem első látásra, melynek műsorvezetője Kósa L. Adolf volt. Ma már ő és felesége három gyönyörű gyermeket nevelnek együtt. Nézd meg a bájos fotókat!

Kósa L. Adolf megmutatta gyönyörű családját - Az egykori műsorvezető boldog családapa

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük