Alföldi szóhoz se jutott! Az X-Faktor fiatal sztárja fölszántotta a színpadot

Az első élő show-ban egy 15 éves versenyző vitte a prímet, Alföldi Róbert szava is elakadt tőle.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az X-Faktor első élő adása Istenes Bence dalra fakadásával kezdődött, emiatt rövid ideig elfelejtettünk levegőt venni, de miután színre léptek a tehetségkutató versenyzői, felsóhajthattunk.

A Pálinka Republik

Istenes most vezetett először ilyen nagyszabású műsort, eleinte igencsak szembetűnő volt, mennyire izgul emiatt. Voltak azonban öten, akiknek még nála is hevesebben vert a pulzusuk: Horváth Krisztián, Krizsma Gwendolin, a Rosewood duó és Benji, akik tiszta lapos versenyzőkként vártak arra, hogy a nézők szavazatai alapján melyikük jut be idén először tizenharmadikként az élő show-ba. A közönség Benjit választotta, Így Alföldi Róbert 2014-ben négy mentoráltal büszkélkedhet a versenyben.

Tóth Gabi kiabál, Istenes poénkodik

A legelső élő adásban az X-Faktor versenyzőinek az volt a feladatuk, hogy egy-egy dalon keresztül megmutassák, milyenek is ők valójában.

Első fellépőként a Pálinka Republik elképesztő hangulatot csinált, de Alföldi úgy vélte, még kissé kiforratlan volt a pálinkájuk.

Jakab-Péter Izabella Tóth Gabi szerint igazi profiként adta elő dalát, pedig a belépőjekor technikai problémák álltak elő, de szerinte a nézők alig vehettek észre valamit ebből. Alföldi azt kifogásolta, hogy a lány keveset mutatott magából.

A Tha Shudras már dicséretet kapott Alfölditől: azt mondta, nagyon sajnálja, hogy már nem 20 éves, ha így lenne, minden koncertjükön csápolna.

Kállai-Kiss Zsófi is csak pozitív visszajelzést kapott a mentoroktól: Tóth Gabi szerint nem is egy versenyzőt látott a színpadon, hanem úgy érzete magát, mintha egy díjátadó sztárvendég fellépőjét nézte volna. Mi az értékelés közben azt érezhettük, nem is annyira hiányzik az X-Faktorból Ördög Nóra, kiabál helyette Tóth Gabi. "Kiforrott előadó és eszement szexuálisan néz ki a hölgy!" - ezt már Alföldi mondta Zsófiról, amihez Szikora Robi és Little G is csak bólogatni tudott.

Alföldi és a három Ricsi

"Robi! Gondolom, Ricsivel folytatjuk, de mégis melyikkel?" - kérdezett rá Istenes Bence Alföldinél, utalva arra, hogy a fiúk mentora három Richárd nevű fiút választott ki a Mentorházban. A műsorvezető láthatóan már felengedett, és úgy gondolta, megengedhet magának egy kis poénkodást.

Borbély Richárd

Borbély Richárd fantasztikusan énekelt, a zsűri szerint annyira atombiztos a hangja, hogy neki a hangokra már nem is kellene  koncentrálnia, viszont jobban meg kellene nyílnia, mert keveset mutatott magából, Little G szerint egyenesen modoros volt.

Az utána színpadra lépő Andelic Jonathan viszont sikeresen kitárta a lelkét a mentorok és a közönség előtt, meg is kapta a tapsot érte már a produkciója elején is. Szikora Robi szerint a fiúnak küldetése az éneklés. 

Ilyés Jenifer gyönyörű hangjáról ódákat zengtek a mentorok, de nála is azt hiányolták, hogy nem mutatta meg, milyen is ő valójában, Alföldi szerint egy pillanatra sem tette a produkcióját személyessé. A lány emiatt nagyon el is szontyolodott.

A Spoon nevű fiúbanda színpadra termett, ez a mentorok szerint nem kétséges, de Little G szerint az énekesüknek többet kellene foglalkoznia a közönséggel, Alföldi pedig azt a tanácsot adta nekik, hogy bár bírja az alázatosságukat, legközelebb ne legyenek ilyen jólneveltek.

Horányi Júlia

Horányi Júlia elvarázsolta a közönséget, beleértve a zsűri tagjait is. Alföldi szerint a jelmeztervező-énekesnő kiszakít magának egy darabot a térből és az időből, és azt az érzést adja a hallgatóság minden tagjának, hogy csak neki énekli a dalt.

Szabó Ricsi is pozitív kritikákkal távozhatott: Little G-t az sem zavarta, hogy az előadásában voltak hibák, mert a lelke elvitte a produkciót, Alföldi pedig azt tartotta fontosnak elmondani, hogy ő mindig meghatódik, amikor Ricsi énekel.

Alföldi szóhoz se jutott

Benji ugyan 13. versenyzőként éppen csak bejutott az élő show-ba, de a dala után akkora tapsot kapott, hogy a mentorok alig tudtak megszólalni. Tóth Gabinak a 16 éves srác produkciója tetszett az est eddig eltelt részében a legjobban, és az is lenyűgözte, hogy a tiszta lapos versenyzőket ért stressz ellenére tudta ezt a teljesítményt nyújtani. Szikora azt mondta neki, megszakad a szíve, hogy nem az ő versenyzője, Gwendolin jutott be tizenharmadikként, de úgy véli, Benji megérdemelten került be. Little G már nem ajnározta, szerinte a produkció jó volt, de nem volt kiváló, erre Tóth Gabi lehurrogta, mondván nem tudja, G hol járt.

 

Le Quang Huy, becenevén Benji

Benji után jött az est másik meglepetése, Tóth Andi. A 15 éves lány a Walk This Way című számmal fölszántotta a színpadot, Alföldi Róberttel a dal végén olyasmi történt, ami saját bevallása szerint csak ritkán esik meg: nem tudott mit mondani. Aztán persze mégis megszólalt, és mi mást mondhatott volna, mint dicsérő szavakat: elképesztő, vérprofi, mindent tud. Little G annyit tett hozzá: a tanulás fontos, de Andinak a színpadon van a helye.

Nagy Richárd lépett színpadra az utolsó versenyzőként és sikerült nagyot durrantania Majka Belehalok című számának zongorára átírt verziójával. Szikorának meg kellett várnia, amíg a közönség kitombolja magát, mert nem hagyták szóhoz jutni. El kellett ismernie, a fiú annyira jó volt, hogy a végelszámolásnál kalkulálnia kell vele. Alföldi szerint Nagy Ricsi a bizonyíték arra, hogy a kitartás, az igazi elhivatottság és a munka meghozza gyümölcsét, hisz a srác, akit tavaly Tóth Gabi a Mentorok Házából hazaküldött, új emberként tért vissza.

Annak ellenére, hogy a mentorok egy produkcióval sem voltak igazán elégedetlenek, a két legkevesebb szavazatot kapott előadónak párbajoznia kellett a műsor végén. Végül Jakab-Péter Izabellának és a Pálinka Republiknak kellett ismét bizonyítania, az X-Faktorban a helye. Alföldi, Szikora és Little G Izabellát találta jobbnak, míg Tóth Gabi természetesen a saját mentoráltjaira szavazott, így a srácok lettek az idei széria legelső kiesői.

Fotó: RTL Klub/Kovács Tamás, Facebook/X-Faktor

Az egyikük továbbjutott, a másik nem! Az X-Faktor szerelmespárja szakított a mentorház után

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük