Pálffy Istvánt az első adás után kirúgták: este rendkívüli közleményt olvastatott be a csatorna

Pálffy István hétfőn este tért vissza a Hír TV-n, de másnap már ki is rúgták a csatornától.

Pálffy István kirúgása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Júliusban nagy örömmel jelentette be a Hír TV, hogy Pálffy István náluk tér vissza a képernyőre. 2010-ben intett búcsút a televíziózásnak, a Napi Aktuális műsorvezetőjeként 2023. augusztus 21-én este láthatták ismét a nézők. 

A 63 éves tévés debütálása azonban finoman szólva sem sikerült jól, a csatorna az első adás után kirúgta. 

Pálffy István kirúgása

A Márki-Zay Péterrel folytatott beszélgetést, amelynek során Pálffy azt mondta, „bizonyos türelemmel kétségkívül kell lenni egy olyan betegség felé, iránt, mint a pedofiloké. És ugyanakkor ott vannak a gyermekeink.”

A Blikk úgy értesült a kollégáktól, hogy azok már a mondat elhangzásakor tudták, hogy a kijelentésből baj lesz. Igazuk lett, kedden délután azt látták, hogy Pálffy elkezdte összecsomagolni a holmiját, majd összehívtak egy szerkesztőségi értekezletet, azon a kollégákkal közölték, hogy Pálffy Istvánt azonnali hatállyal menesztették. 

A Napi Aktuális kedd esti adását M. Dobos Marianne vette át, aki rendkívüli közleményt olvasott be Pálffy menesztésével kapcsolatban. 

„A Hír TV-n 2023. augusztus 21-én sugárzott Napi aktuális című műsorban Pálffy István műsorvezető élő adásban olyan állítást és véleményt fogalmazott meg, amely teljesen összeegyeztethetetlen csatornánk elveivel és hitvallásával. A Hír TV elhatárolódik minden olyan kijelentéstől, amely a pedofíliát támogatja, felmenti vagy népszerűsíti. A csatorna vezetősége ezúton is elnézést kér mindenkitől, akit ez a kijelentés megsértett, vagy érzékenyen érinthetett.  A Hír TV a mai napon azonnali hatállyal szerződést bontott Pálffy Istvánnal.”

Stahl Judit műsora hamar megbukott

Stahl Judit 1997-től 2002-ig volt a Tények híradósa, 2003-ban pedig elindult a Stahl konyhája. Arra már csak kevesen emlékeznek, hogy ugyancsak 2003-ban került a képernyőre egy műsora, ami hamar lekerült a képernyőről. 

Stahl Judit műsora kiverte a biztosítékot: villámgyorsan levették a képernyőről

Stahl Judit Micukó című műsora nagyon nem tetszett a hirdetőknek, ezért hamar lekerült a képernyőről.

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover-fotó: Hír TV

Ezt is szeretjük