Meglepődsz, Pachmann Péter milyen civil munkával keres pénzt
Pachmann Péter régóta a TV2 műsorvezetője, akiről kevesen tudják, hogy értékes civil munkát is végez.

Pachmann Péter hosszú évek óta az egyik legsziklaszilárdabb embere a TV2-nek. Vezette már a Tényeket, a Mokkát, volt tudósító is.
Pachmann Péter civil munkája
Nem is gondoltuk volna, hogy ilyen sikeres tévés karrier mellett másra is jut ideje a műsorvezetőnek. Pláne, hogy jövő héten visszatér a Napló című riportmagazin, aminek szintén ő lesz a házigazdája. Most ennek kapcsán beszélgetett a Tények riporterével, és elárulta, milyen civil munkát végez.
– Dunaújvárosban tanítok egy középiskolában, és éppen arról beszélgettünk, hogy a komfortzónából hogyan kell vagy hogyan lehet kilépni azoknak a diákoknak, akiket tanítok. Meg kellett mutatnom a diákoknak, hogy erre az ember képes. Ha én képes voltam, ők is képesek. Ráadásul nekem kamerakörülmények között kellett ezt megmutatnom, nekik csak egy érettséginél, szóbeli vizsgánál kell – magyarázta a műsorvezető a korábbi Nagy Duettben való szereplése kapcsán.
Az interjúban egy meglepetés is érte Pachmannt, és ismét összehozták akkori énekpartnerével, Péter Szabó Szilviával. Miután a nagy találkozás megtörtént, a tévés ismét kifejtette: az énekesnőnek köszönheti, hogy a diákjainak adott tananyagba beépíthette A Nagy Duettben szerzett tapasztalatait.
Ábel Anita 50 évesen ezzel foglalkozik, amióta nem szerepel a tévében
Ábel Anita ma már teljesen mással is foglalkozik,mint a televízió, a színésznő több lábon áll.
ElolvasomCover-fotó: TV2/Mokka
OLVASD EL EZT IS!

- cseh lászló
- villanyszerelő