
Hát ezért van egyedül! Osvárt Andrea kendőzetlenül mesélt magánéletéről
Osvárt Andrea munkáról és szerelemről is beszélt a Reflektornak.

Osvárt Andrea mesés sikerekkel büszkélkedhet, ám életéből egy dolog még hiányzik, ez pedig a szerelem.
A modell-színésznő az RTL Klub Reflektor című műsorában beszélt a legszebb érzéshez, illetve a párkapcsolatokhoz fűződő gondolatairól is.
Ezért nem talált még rá a szerelem
A híresség elmondta, hogy egyáltalán nem kesereg amiatt, hogy most egyedül van, hiszen azt csinálja, amit legjobban szeret: forgat és játszik, ameddig nyitva állnak előtte a lehetőségek.
Ha pedig jön a nagy szerelem, elég érettnek érzi magát arra, hogy mérlegeljen, és akár áldozatot is hozzon érte.
- Nagyon sok tönkrement fiatal kapcsolatot látok. Sok válást, elvált szülők gyerekeit, aki én magam is vagyok. És azt hiszem, bőven ráérünk érett fejjel ilyen döntéseket hozni, nem pedig beleugrani vak szerelemből és szenvedélyből olyan dolgokba, amiket talán nem is tudunk vállalni - mondta.
- Én úgy érzem, hogy az én életutam még akarja, hogy menjek tovább valameddig. Valami célja van velem a sorsnak, és ez biztos nem véletlen - tette hozzá.
Voltak szörnyű pillanatai
Osvárt Andrea az európai sikerek után most lehetőséget kap arra, hogy Hollywoodot is meghódítsa: A szállító című sorozat után nemrég egy amerikai thrillerben is szerepet kapott, melynek megformálása során is a saját életéből próbál meríteni.
- Sajnos voltak olyan pillanatok az életemben, amikor féltem, megijedtem, vagy aggódtam valaki miatt, akinek szerettem volna segíteni. És ez a film tele lesz olyan pillanatokkal, melyekben magamat vagy a körülöttem lévőket próbálom megmenteni - árulta el.
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
A színésznőnek egyetlen biztos pont van az eletében: a családja, ezért minden év végén hosszabb időt tölt szeretteivel. Úgy érzi, már elérte, amire vágyott, és boldoggá teszi, hogy családja is büszke rá.
Fotó: Sorozatguru.info