Oroszlán Szonja itthon színésznő volt - Meglepő, Amerikában mi a munkája

Oroszlán Szonja itthon sikeres színésznő volt, Amerikában civil foglalkozást űz.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Oroszlán Szonja 2001-ben végzett a Színművészetin. A következő évben máris berobbant a Valami Amerika című filmmel, aminek a második és harmadik részében is játszott. A vígjátékot olyan filmek követték, mint az Egy szoknya, egy nadrág, az Egy bolond százat csinál vagy az idén év elején bemutatott Kölcsönlakás. Színházban is rengeteget játszott - volt, hogy hat szerepet játszott párhuzamosan, négy évvel ezelőtt mégis maga mögött hagyott mindent, és Amerikába költözött.   

A 42 éves színésznő szeretett volna kitörni a butuska, szőke cicababa szerepéből, ezért hagyta el a hazáját, és ment a tengerentúlra.

Már csak karácsonykor jön haza Magyarországra, vagy ha munkája, premierje van. Philadelphiában lakik, és bár vannak időnként színházi feladatai, a civil szférában helyezkedett el - árulta el a Meglepetés magazinnnak

- Először művészvízummal utaztam ki, közben megkaptam a zöldkártyát, majd beiratkoztam egy kétéves állatorvosasszisztens-technikus suliba, aztán elkezdtem dolgozni egy állatkórházban. Nagyon szerencsés vagyok, mert rugalmas beosztásom van, tehát ha úgy adódik, tudok filmet forgatni vagy néhány hétre hazajönni. A jövőben állatrehabilitációval szeretnék foglalkozni, főleg lovakkal - mesélte a színésznő, akiről mindig köztudott volt, hogy rajong a kutyákért és a lovakért. 

A Kölcsönlakás című film szereplőjeként részt vett a vígjáték díszbemutatóján 2019 februárjában.
A Kölcsönlakás című film szereplőjeként részt vett a vígjáték díszbemutatóján 2019 februárjában.
Fotó: Femina/Rátkai Márk

Oroszlán Szonja azért is döntött úgy, hogy elköltözik Magyarországról, mert kicsit besokallt a népszerűségtől, és úgy érezte, hiába sikeres, másra vágyik, még sok mindent ki szeretne próbálni. 

- Az élet hosszú, és nem kell mindig ugyanazt csinálni. A mély vízbe ugrottam, de örülök, hogy megtettem - mondta a lapnak. 

Ónodi Eszter és Oroszlány Szonja a premieren

A Valami Amerika 3 vörös szőnyeges díszbemutatóján szinte a film összes fontos szereplője megjelent. Képes összeállításunkban megnézheted őket. 

Sztárok a Valami Amerika 3 díszbemutatóján

Nézegess képeket!

Elolvasom

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?

Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?

 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. április 9. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük