Orosz Barbara az exeiről: „Az egyikük éveken keresztül a halálomat kívánta”
A Mokka műsorvezetője, Orosz Barbara elárulta, milyen a kapcsolata az exeivel.
Orosz Barbara tavaly márciusban mondta ki a boldogító igent férjének. Ez azonban nem jelenti azt számára, hogy az eddigi kapcsolatait teljes mértékben el kellene felejteni. A műsorvezető őszintén vallott arról, milyen a viszonya az exeivel.
Orosz Barbara az exeiről
Orosz Barbara és francia férje, Flor egyelőre távházasságban élnek, a férfi munkája miatt ugyanis csak kéthavonta tudnak találkozni. Házasságuk ezt egyáltalán nem sínyli meg, hiszen úgy érzi, egymásnak vannak teremtve. A Best magazinnak arról is beszélt, hogy milyen kapcsolatban van exeivel.
– Nagyon jóban! Képzeld el, egyetlen olyan exem volt, aki nagyon haragudott rám, mert fájdalmat okoztam neki. Szerintem éveken keresztül a halálomat kívánta, de aztán vele is kibékültünk. Bár soha nem én közeledem, nem én kezdeményezem a békülést, de szerintem az nagyon fontos, hogy ha két embernek köze volt egymáshoz, benne voltunk egymás szívében, lelkében, életében, akkor az meg kell hogy maradjon valahogy – fejtette ki véleményét.
Azt is hozzátette, a férje pont az ellentéte ebben a kérdésben, ő viszont úgy gondolja, ez így nincs rendben.
– A férjemnek is azt mondtam – aki ennek pont az ellenkezője, megszakít minden kapcsolatot minden exével –, hogy szerintem hívd fel őket, legyen ez egy normális dolog.
Kukkants be Orosz Barbara álomházába: francia férjével a Balatonhoz költöznek
A Mokka műsorvezetője nem csak irányítja a felújítást, ő maga is részt vesz a munkálatokban.
ElolvasomCover-fotó: TV2/Mokka
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció