Felőrli a sok munka? Ördög Nóra meglepő döntésre szánta el magát

Ördög Nórának saját bevallása szerint nem jut elég ideje a párjára, ezért egyességet kötött főnökeivel.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A magánéletet és a karriert sosem könnyű összeegyeztetni, és kifejezetten nehéz, ha két olyan elfoglalt és sikeres emberről van szó, mint Ördög Nóra és Nánási Pál.

Hazánk egyik legnépszerűbb álompárja néhány éve mondta ki egymásnak a boldogító igent, azóta pedig boldog és harmonikus házasságban élnek, hiszen a sok munka ellenére sem hanyagolták el egymást.

Nem akarja férjét elhanyagolni

A 29 éves műsorvezetőnő azonban a közelmúltban elárulta a Blikknek, hogy a látszat ellenére bizony nem jut elég ideje a párjára, ami alaposan elgondolkoztatta, és végül olyan döntések meghozatalára sarkallta, amit nem halogathatott tovább.

- Próbálom eldönteni, hogy mi az igazán lényeges. Azon is sokat gondolkodom, hogy miként tudnám másképpen beosztani az életemet. A tévén kívül vannak dolgok, amelyek nagyon fontosak a számomra. Mindenekelőtt ott a párom, akire most nem jut elég időm - kezdte vallomását.

Sokkal kevesebb munkát kért a főnökeitől

Többek között házasságuk stabilitása érdekében Ördög Nóra azt kérte az RTL Klub vezetőségétől, hogy kevesebb feladatot bízzanak rá, ezért aztán a csinos tévésztárnak mostantól a szerkesztés helyett csak a kevésbé megterhelő kreatív feladatokkal kell foglalkoznia.

Közkedvelt magyar sztárok és párjaik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Természetesen az X-Faktor hamarosan induló második szériájának háziasszonyi feladatait ő látja majd el, ám ezúttal Nagy Sándor társaságát nélkülöznie kell, az ő műsorvezetői munkájára ugyanis idén nem tart igényt az RTL Klub, a helyére pedig keresik még a megfelelő személyt.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ördög Nóra emellett a jövőben sokkal több időt szeretne szakítani a közelmúltban megvalósított álmára: arra az elsősorban csajoknak szóló honlapra, amit egy barátnőjével közösen hozott létre, és amire saját bevallása szerint második szerelmeként tekint.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük