Ördög Nóra titkos tihanyi esküvője: ezt a fogadalmat nem tudták betartani Nánási Pállal

Ördög Nóra megfogadott valamit az esküvőjén, de az nem valósult meg minden szempontból.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ördög Nóra és Nánási Pál több szállal kötődik a Balatonhoz: mint mindenki másnak, nekik is rengeteg gyerek- és ifjúkori emlékük kötődik a magyar tengerhez, emellett felnőtt, közös életük fontos helyszíne is.

Északi partján tartották az esküvőjüket, a Balatonnál vettek nyaralót, ahol sokat időznek, és már a munka miatt is rengeteg időt töltenek Balatonakarattyán, ahol két lépésben kisboltot nyitottak.

Ördög Nóra balatoni esküvője

Szerelmük már 13. éve tart, a Mokkának felelevenítették első közös balatoni emlékeiket is. 

- A Balaton-felvidékre mentünk, onnan néztünk le: akkor döbbentünk rá, hogy miért nem vagyunk gyakrabban a Balatonnál? Akkor kezdtünk el nézelődni, hogy itt keressünk magunknak egy kis helyet – mesélte a fotóművész.

ordog-nora-nanasi-pal
Fotó: TV2/Mokka

- Ha még jobban visszamegyünk az időben, mi itt házasodtunk, Tihanyban volt az esküvőnk, úgyhogy a Balaton mint helyszín mind a kettőnknek fontos már nagyon régóta.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A nagy napon csak a legközelebbi rokonok ünnepeltek velük. Pár évvel ezelőtt a tévés megosztott pár esküvői fotót, amiken jól látszik, mennyire boldogok a nem hagyományos ceremónián.

Ugyan mindketten kiöltöztek, a 36 éves sztár nem klasszikus menyasszonyi ruhát viselt: volt fátyla és elegáns, fehér kesztyűje is, de csak a blézere és a cipője hófehér, továbbá fekete miniszoknyát húzott.

A titkos esküvő meghitt hangulatához Ördög Nóra szerint Tihany romantikája is hozzájárult.

- Egy olyan békéje, nyugalma van a Balatonnak, hogy szerettem volna, ha a házasságunk is ilyen végtelen, időtlen és békés…

- …békés és nyugalmas lenne. Na, ez nem sikerült! Az, hogy nyugalmas a házasságunk, az nem a megfelelő szó – szólt közbe Nánási Pál.

- A párkapcsolati része az sikerült, de hogy mennyi mindent csinálunk, az egy másik téma – fűzte hozzá Ördög Nóra.

ordog-nora-nanasi-pal2
Fotó: TV2/Mokka

Amikor belevágtak a kisboltjuk létrehozásába, sokan óva intették őket attól, hogy a nyaralóhelyüket munkahellyé alakítsák.

- Ez végül is megtörtént. Mindamellett, hogy ennél jobb munkahelyet keresve se találnék, mindenkinek ilyet kívánok, mint a Balaton, muszáj fizikailag is elszakadnunk innen, hogy tényleg pihenni tudjunk – árulta el Ördög Nóra, aki családjával Olaszországba ment pár napra feltöltődni.

Ördög Nóra smink nélkül

A TV2 műsorvezetője a hétköznapi tevékenységekhez nem festi magát, ezt mutatja az a szelfi is, amit a kisboltjuk egyéves szülinapján készített: aznap ugyanis ünneplés helyett festettek. A kommentelők megjegyezték, hogy sokat jelent a smink, a tévé képernyőjén nem így néz ki, ugyanakkor azt is hozzátették, hogy Ördög Nóra festetlenül is szép.

Képes összeállításunkban rajta kívül olyan sztárokat láthatsz, akiket a televízióban tökéletes sminkkel és frizurával láthatsz, de vállalják természetes arcukat is.  

Ördög Nóra smink nélkül: nagyon más, mint a tévé képernyőjén

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük