A rég látott Onyutha Judit szexi ruhában pózol friss fotóján

Onyutha Judit nyaralós fotója bizonyítja, hogy még mindig nagyon dögös.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Onyutha Juditot időjósként zárta szívébe az ország. Miután némettanári szakon diplomát szerzett, 1998-tól a Malévnál dolgozott légiutas-kísérőként. A TV2 egy filmet készített a stewardess-képzésről, akkor figyeltek fel rá, és lett belőle a csatorna egyik időjósa. Tíz év után megváltak tőle, ezt követően ismét tanítani kezdett, majd 2014 őszétől egy éven át a köztévé Család-barát című magazinjának egyik műsorvezetője volt. Majd az ATV-n újra időjárás-előrejelzést hallhattunk tőle, míg 2017-ben Gaál Noémire nem cserélték. Elbocsátása után ismét tanítóként kezdett el dolgozni.  

Amióta nincs képernyőn, ritkán szerepel az újságokban is. Annyit azért elárult, hogy 2013-as válása után rátalált a szerelem, bő öt évvel ezelőtt egy kilenc évvel idősebb, profi séf lett a párja. 

onyuthajudit (@onyuthajudit) által megosztott bejegyzés,

Az egykori időjós még mindig remek formában van, a 44 éves sztár a horvátországi Vir szigetéről posztolt egy fotót, mellyel felforrósítja a levegőt.  

Emlékszel még Barta Sylvire? Képeken kedvenc időjósaink régen és ma

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük