Oláh Gergő felesége gyönyörű nő: Niki ilyen csinos volt a tévében
Oláh Gergő és felesége szerelme még jóval az X-Faktor előtt kezdődött. Nikivel mára ötgyermekes szülők.

Oláh Gergő nevét 2012-ben ismerte meg az ország, abban az évben ő nyerte meg az X-Faktort. Szakmai karrierjéhez hasonlóan a szerelmi élete is fényesen alakult, 2006-ban már jegyben járt feleségével, Nikivel, akivel öt gyermeket nevelnek együtt.
Legidősebb lányuk, Karla 2010 márciusában jött a világra, a következő évben jött Denisz, Nolen Gergő és Anna pedig 2015-ben és 2018-ban születtek. A család legkisebb tagja, Holli 2021-ben látta meg a napvilágot. Az énekes és szerelme tökéletes párost alkotnak, Niki nagyon csinos nő.
Oláh Gergő felesége, Niki az Ütős ötösben
A sztárpár a TV2-n futó Ütős ötös műsorában szerepelt együtt, ahol Oláh Gergő édesanyja és testvére is erősítette a csapatot. Niki nagyon csinos volt a tévéképernyőn, elegáns, kockás blézerben jelent meg, amely kiemelte nőies idomait.

Az énekes sok munkája miatt elsősorban felesége foglalkozik a kicsikkel. Még Till Attila is megjegyezte, hogy minden elismerése Nikié, amiért öt gyermeküket lelkiismeretesen neveli minden egyes nap.

Nézd meg Szalai Ádám csinos párját is!
Szalai Ádám és párja, Krista Tcherneva a John Wick: 4. felvonás berlini premierjén jelentek meg. Nézd meg Te is, milyen álompárost alkotnak együtt!
Szalai Ádám és gyönyörű párja: a színésznő Kristával egy premieren jelent meg
Szalai Ádám és párja, Krista Tcherneva a John Wick: 4. felvonás berlini premierjén jelentek meg.
ElolvasomCover-kép: Profimedia
OLVASD EL EZT IS!