Vincze Lilla 56 évesen is ámulatba ejtően gyönyörű - Így néznek ma ki a '80-as évek énekesnői

Friss fotókon kedvenc énekesnőink a nyolcvanas évekből.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A nyolcvanas években fénykorát élte a magyar könnyűzene, a különféle alternatív zenekarok mellett pedig számos hazai énekesnő jutott ekkor a csúcsra. Közéjük tartozik Vincze Lilla is, akinek karrierje 1986-ban egy történelmi fellépéssel vette kezdetét: a Napoleon Boulevard együttessel ugyanis megnyerték az Interpop nevű fesztivált.

Vincze Lilla még az évtized végén jelentkezett első szólólemezével, mely a Lilla címet kapta, ezt pedig további hét önálló album követte az elkövetkező évek során. Az ezredfordulót követő években crossover stílusra váltott, 2008-ban ebben a műfajban készítette el Angyalnak, madárnak című lemezét, egy évvel később pedig újra összeállt a Napoleon Boulevard együttessel.

Emellett saját énekiskolát működtet, illetve több színházi produkcióban is láthattuk, eljátszotta például Édith Piafot a Ruttkai Éva Színházban. Templomi koncerteket is szívesen ad, és kamarazenekarral is gyakran fellép, idén pedig A nagy duett című műsorban is szerepelt, ahol partnere Apáti Bence volt.

Képes összeállításunkban rajta kívül is megnézheted, hogy mennyit változtak kedvenc énekesnőink a nyolcvanas évekből.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?

A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. október 17. 18 óra

Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad

Promóció

Ezt is szeretjük