Felkavaró vallomás! Nyertes Zsuzsa ezért sírta el magát élő adásban
Nyertes Zsuzsa a Mokka stúdiójában nem tudta visszatartani könnyeit, mert annyira hiányzik neki a lánya.
A közelmúltban Nyertes Zsuzsával és Szolnoki Nikolett gyermekpszichiáterrel beszélgetett Demcsák Zsuzsa és Joshi Bharat a Mokka stúdiójában, a téma pedig a különböző nagy népszerűségnek örvendő közösségi portálok voltak.
Az 52 éves színésznő elárulta, hogy egyik ilyen közösségi portálra sem regisztrált, mivel ugyanazt képviseli, mint Joshi Bharat: az internetes kapcsolattartás helyett sokkal inkább a személyes kontaktusokban hisz.
Nagyon őszinte a kapcsolata lányával
Demcsák Zsuzsa elmondta, hogy nagyon sok szülő csak azért csatlakozik az ilyen típusú portálokhoz, hogy nyomon tudja követni, hogy a gyermeke mit csinál, mi az, amit nem mond el neki.
Nyertes Zsuzsa hozzátette, hogy még a lánya miatt sem hajlandó regisztrálni ezekre a honlapokra, mivel nem érzi ennek szükségességét, hiszen nagyon őszinte a kapcsolatuk, és mindent megbeszélnek egymással.
- A lányom rajta van, de nem érdekel, hogy ott mit csinál, hiszen mindent megbeszél velem, tehát előbb tudom, hogy mi történt vele, mint ahogy a közösségi oldalon megjelenik - nyilatkozta.
Nehezen viseli a hiányát
Nyertes Zsuzsának 1993-ban született meg lánya, Zsuzsa - vagy ahogy a családban szólítják, Zsuzsó -, akivel kapcsolatban a beszélgetés során elmondta, hogy nemrég utazott el egy hónapra Amerikába, úgyhogy most kénytelenek lesznek virtuálisan tartani a kapcsolatot.
- Hát nem tudom, elég furcsa, pedig még csak egy napja ment el - osztotta meg érzéseit, amelyek úgy elhatalmasodtak rajta váratlanul, hogy élő adásban sírta el magát, mivel annyira hiányzott neki 17 éves lánya.

Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
Azt sem rejtette véka alá, hogy viszonyuk harmonikus, Zsuzsó esténként többnyire otthon van, de ha mégis elmegy bulizni vagy esetleg változik a programja, akkor mindig küld neki egy SMS-t, hogy édesanyja véletlenül se aggódjon.