Ilyen még sosem történt a Nyerő Párosban - Ezzel vádolták meg a kieső párt
Fehér Balázs és párja szerint Kocsis Dénesék flörtöltek velük.
Hétfőn este folytatódott tovább a Nyerő Páros harmadik évada, a tegnapi epizódban egy újabb párosnak kellett búcsúznia a villából.
A veszélyzónások Fluor Tomi és barátnője, Mesi, illetve Kocsis Dénes és párja, Petra lettek. Szokás szerint a többi versenyzőnek kellett eldöntenie, hogy melyik párossal szeretné folytatni tovább a játékot. Istenes Bence és Csobot Adél, illetve Sáfrány Emese és Ádám Fluorékra, míg Sárközi Ákos és Évi, illetve Fésűs Nelly és Lajos Kocsis Dénesékre adta le a voksát. Utoljára Fehér Balázsnak és Eszternek kellett megindokolnia, hogy melyik szerelmes párral szeretne továbbra is egy fedél alatt élni. A páros monológja teljesen összezavarta a többieket.
- Az egyik párossal kapcsolatban, akármi is lesz ennek a párbajnak a vége, én totálisan lehúztam a vasfüggönyt, tehát nem szeretnék velük semmilyen konktaktot - mondta Fehér Balázs, majd Eszter így folytatta.
- Úgy érezzük, hogy energetikailag egyszerűen nem tudunk hozzájuk kapcsolódni.
Ezután végül elmondták, hogy Fluorék maradjanak. Kocsis Dénes és Petra sem tudta hova tenni ezt az indoklást.
- Az volt a lényege, hogy velünk biztosan nem akarják tartani a kapcsolatot. Gondolhatják így, csak nem nagyon tudom hova tenni azt, ha valaki ennyire magas lóról beszél, és mondom ezt úgy, hogy nekem a Balázs mindeddig a pillanatig szimpatikus volt - mondta el véleményét Kocsis Dénes a kiszavazás után.
Fehér Balázs és Eszter el sem búcsúzott a kieső pártól, az énekes így fogalmazott: "nem is akarom látni őket". Miután Balázsékon kívül mindenki elbúcsúztatta Déneséket, utána Sárközi Ákos és Évi gondolkodott el azon, hogy mégis mi lehetett az a dolog, ami miatt ennyire elhatárolódott a The Carbonfools egykori énekese a színésztől és kedvesétől. Istenes Bence például abban a hitben élt, hogy Fehér Balázsék és Kocsis Dénesék végig jó viszonyt ápoltak egymással.
Az adás legvégén bejátszottak egy rövid kis videó ajánlót, ami megmagyarázta, hogy Fehér Balázsék miért is húzták le azt a bizonyos vasfüggönyt. Az énekes és kedvese szerint Kocsis Dénesék flörtöltek velük.
- Azt éreztük, hogy mind a kettőnkkel flörtöl mind a két fél. A Petra velem, a Dénes meg vele - magyarázta el a többi lakónak Fehér Balázs, a reakciókból, mint kiderült, ez a flörtölés senkinek sem tűnt fel.
Érdekesség, hogy a pénteki részben az énekest kifaggatta kedvese azzal kapcsolatban, hogy a Nyerő Páros női versenyzői közül ki az a lány, aki tetszik neki mint nő. Akkor Fehér Balázs Kocsis Dénes kedvesét, Petrát mondta. Ekkor Eszter el is mondta, hogy észrevette, hogy Petra szimpatizál a zenésszel.
- Én egy nagyon picikét észrevettem, hogy bejössz neki.
Csobot Adél bikinis fotói
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen bombázó Csobot Adél bikiniben.
Csobot Adél bikiniben pózol Olaszországban - Friss fotója felrobbantotta a netet
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció