Megvan a véleménye Hujber Ferenc viselkedéséről a Nyerő Páros kiesőjének: meglepő, mit mondott róla
A nézők megint csalódtak, sokan azt várják, hogy Hujber Ferenc és párja essen ki.

A Nyerő Páros tegnap esti adásában ismét búcsúzni kellett egy pártól, most Herceg Dávid és felesége estek ki a játékból. Mielőtt azonban távoztak volna, érdekes dolgokat mondtak versenytársaikról, köztük Hujber Feriről is.
A Nyerő Páros kiesői Hujber Feriről
A játékosoknak most Hercegék és Jauriék között kellett dönteni a szimpátiaszavazáson, a mérleg nyelve pedig erőteljesen az utóbbi páros felé húzott, így négy-egy arányban végül a híres DJ és párja maradhattak bent a műsorban.
Ahogy azt megszokhatták a nézők, a kieső pár egy háttérinterjúban elmondhatja a véleményét ezzel kapcsolatban. Bár Hercegék teljesen megértőek voltak, és nem nehezteltek a szavazatok miatt, ennek ellenére azért volt mit mondaniuk.
– Rosszulesett persze egy-két pártól, hogy nem ránk szavazott, de utána átgondoltuk és megértettük – kezdte Herceg Dávid, párja pedig kifejtette, hogy szerinte Jauri párja miatt alakult így a helyzet, mivel Dorina ügyesen helyezkedett, ő viszont magáról tudta, hogy mindenáron nem fog barátkozni.
– Ha mi nyertünk volna most a szimpátiaszavazáson, akkor biztos, hogy pár emberhez egészen másként álltunk volna. Nem biztos, hogy Ferivel annyira beszélgettem volna, mert azt gondolom, hogy az ő közeledése hozzánk, az nem volt őszinte – fejtette ki véleményét játékostársáról Herceg, akinek korábban Hujber Feri azt mondta, hogy a szimpátialistáján nagyon elöl helyezkednek el, most mégsem rájuk tették a voksukat.
Emellett a nézők ismét csalódottak voltak, a kommentek között sokan kifejtették, hogy megint egy szimpatikus pár esett ki, és inkább Hujberéknek kellene már távozni szerintük.
„Eddig kettő szimpatikus pár esett ki :(”
„Már két szimpatikus páros kiesett. Bezzeg a Hujberék még bent vannak!”
„Nagyon sajnálom, ők voltak az egyik kedvenc, nekik drukkoltam”
„Legszimpatikusabb pár esett ki! Kieshetne már a Hujber meg a nője...”
Durva, hogy tudta meg az egész falu Hujber Feri párjának felnőttfilmes múltját: az anyja évekig nem állt szóba vele
Hujber Feri párjáról már a Nyerő Páros első napján kiderült, hogy felnőttfilmekben szerepelt. A családja viszont így tudta meg.
ElolvasomCover-fotó: RTL/Nyerő Páros

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció