A Next Top Model Hungary zsűrije előtt esett egymásnak két lány: nem fogták vissza magukat
A Next Top Model Hungary Pankája és Gabija között olyan szinten elmélyült a konfliktus, hogy az a zsűri előtt is kibukott.
A Next Top Model Hungary abba a szakaszába ért, hogy már jól látszik, melyik versenyzők kedvelik egymást, és kik lettek ellenségek: a Gabi és Panka közti ellentét az ötödik adásban mélyül el igazán.
Utóbbi volt a negyedik hét győztese, így hatalmas előnyre tesz szert a következő kihívás során, ami egy páros fotózás lesz.
A Next Top Model Hungary Pankája és Gabija
A versenyzőkről kettesével készül kép a hévízi tóban lebegve - itt a partner személye sokat nyom a latban, ugyanis egy bizonytalan pár az egész összképet elronthatja. Panka ki is használja mindezt, szándékosan olyan embert oszt Gabi mellé, akiről úgy véli, gyengíteni fogja őt.
A lány mindenki előtt kimondja, az a célja, hogy Gabi kiessen, ugyanis már nem bírja elviselni a vele való közös életet.
A viszály nemcsak a fotózás során kerül a fókuszba, hanem a zsűri előtt is, ez jó pár kínos pillanatot szül. Amikor Pankát megkérdezik, miért akarja szándékosan hátráltatni Gabit, kerek perec elmondja az igazat.
- A köztünk lévő konfliktus kezd eléggé elfajulni már a villában. Nem nagyon tudunk már együtt élni. Emellett őt nagyon erős játékosnak tartom.
- Mi történt, hogy idáig jutottatok? - teszi fel a kérdést Tomán Szabina.
Panka erre azt válaszolja, bárcsak velük élnének, hogy belelássanak abba, mi zajlik a villában, majd annyit mond, nem véletlen, hogy Gabi kapta az álszent jelzőt az egyik játék során.
Gabi reagál minderre, azt mondja, szerinte a modellszakma arról is szól, hogy el kell viselni, hogy egy olyan emberrel kell együtt élni, aki nem szimpatikus. Hozzátette, az álszent jelző szerinte mindenkire illik a versenyben.
A többiek a színfalak mögött mondták el a véleményüket a szópárbajról, többen úgy vélték, ezt nem a zsűri előtt kellett volna.
Epres Pannitól a Next Top Model Hungaryben elállt mindenki szava: így szerepel a TV2 műsorában
Epres Panni ritkán szerepel a tévében, de a Next Top Model Hungary első adásában vasárnap ő is feltűnik. Ráadásul nem is akármilyen szettben.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Next Top Model Hungary