Megérdemelte a kritikát? Németh Katica könnyek közt búcsúzott az X-Faktortól

Németh Katica végül nem jutott be a legjobb 24 versenyző közé.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokaknak ismerős lehetett Németh Katica, hiszen a fiatal lány már az X-Faktor első szériájában is próbára tette tehetségét - tavaly tényleg nem sokon múlott, hogy nem került be a legjobb 24 húsz versenyző közé.

Németh Katica idén Adele Rolling in the Deep című slágerével megint lenyűgözte a zsűrit a válogató során, ahol a mentorok négy határozott igennel juttatták tovább, megpróbáltatásai azonban ezzel korántsem értek véget.

"Tudjuk, hogy ennél többet is tudtok"

A tábor első, szombati napján ugyanis másik két versenytársával kellett a színpadra lépnie, Malek Miklós pedig egy karlendítéssel szakította félbe produkciójukat.

- Lányok, amit idáig hallottunk, valljuk be őszintén, az egy kalap szar volt. Mi tudjuk, hogy ti ennél többet is tudtok, fogjátok meg a lovakat rendesen a refrénben, ne szaladjon el így, és akkor megnéznék még egyszer ezt - mondta Malek Miklós.

Czerják Izabellától azonban előtte elbúcsúztak, így tehát Samu Kriszta Mazsi és Németh Katica immáron duó felállásban vágott neki újra a dalnak, ám második nekifutásra sem sikerült maradéktalanul meggyőzniük a zsűrit.

Talán könnyebb, mint tavaly volt

- Katica, itt azért a refrén gyalázatosan szétesett, elvesztél valahol az erdőben. Úgy döntöttünk, hogy mindkettőtökre ugyanaz a sors vár, az X-Faktor veletek megy tovább - hallgatták a lányok könnyek között Malek Miklós szavait.

A 19 éves érdi egyetemista lány tehát vasárnap, a tábor második napján újra a mentorok elé állhatott - de bármennyire szerette volna, megint nem sikerült meggyőznie őket arról, hogy a legjobb 24 között a helye.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Katica, légy szíves, lépj előrébb, számodra az X-Faktor véget ért - mondta Nagy Feró, aminek kapcsán a fiatal lány annyit mondott, hogy meglepődött, de talán könnyebb, mint tavaly volt.

Ezt is szeretjük