Vége a házasságának! A magyar zenész már el is költözött feleségétől
Tönkrement Nagy Tamás, a NOX frontemberének házassága, aki 9 év után válik el feleségétől.
Kilenc év után beadta a válókeresetet az egykori NOX zenekar frontembere, Nagy Tamás, akinek kapcsolata az együttes felbomlása után futott zátonyra.
A 38 éves táncos-koreográfus és felesége három gyermeket nevelt közösen, ám most jobbnak látták, ha végleg elválnak útjaik.
Gyógyszerfüggő lett
A házasságuk megsínylette, hogy a NOX felbomlása után a férfi többször is idegösszeomlást kapott és alkohol- valamint gyógyszerproblémákkal is kezelték. Legutóbb a felesége kérésére feküdt be egy klinikára, ugyanis túl sokat dolgozott, aludni mégsem tudott, így újra összeroppant.
Amíg a táncos-zenész lábadozott, a család fenntartása a feleség, Vera vállait nyomta, azonban ő a gyerekek mellett is helyt állt, három helyen is tartott táncórákat. Most azonban elértek ahhoz a ponthoz, amikor már ki kellett mondaniuk, hogy nem bírják tovább egymással.
Lányai miatt élt
A táncos-zenész hatalmas kudarcélménynek élte meg, hogy már nem tudta ugyanazt az életszínvonalat biztosítani a családjának, mint a NOX fennállásakor, és hiába vállalt el jószerével minden alkalmi munkát, így sem volt elég pénzük. Ebbe végül belebetegedett és depressziós lett, a gyógyszereire pedig inni kezdett.
Mint mondta, ez eltompította annyira, hogy már ne gondoljon arra, mennyit veszített. Saját bevallása szerint csak az tartotta életben, hogy olykor bevillant a lányai képe.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Most már igyekszik talpra állni, de úgy érzi, jó lenne ehhez egy társ, aki segítene neki. Szeptemberben már ki is mondják a válást, a gyermekei mellett azonban továbbra is ott lesz.
Fotó: Facebook