Meglepő kijelentést tett! A magyar humorista ezért él halálfélelemben
Nagy Bandó András a DTK Show-ban vallotta be, halálfélelemben éli mindennapjait.
Meglepő kijelentést tett a népszerű humorista és előadóművész, Nagy Bandó András a DTK Show-ban.
A 2012. november 12-én 65. életévét betöltött sztár halálfélelemben, de boldogan éli mindennapjait.
Halálfélelem és boldogság
- Aki ennyi idősen nem készül a halálra, az hülye - magyarázta Nagy Bandó András a színészóriás Darvas Iván szavaival D. Tóth Kriszta talkshow-jában, hogy miért is zárta le előadói és versírói életművét fokozatosan az elmúlt néhány évben.
Minden eshetőségre felkészülve orfűi háza elé rámpát is építtetett. Ez szerencsére nem azt jelenti, hogy romlott volna egészségi állapota, sőt. A 65 éves humorista tíz lefutott maraton után még mindig mozgással tartja formában magát: továbbra is fut és úszik, emellett képes akár hetente nyolcszor is eljárni teniszezni.
- A boldogság számomra maga a halálfélelem. Akkor kezdesz igazán félni, amikor sajnálod, hogy itt kell hagynod ezt a csodálatos életet - mondta.
Az életművét lezáró kötetek megjelenése után a rendkívül fegyelmezett életet élő nagy nevettető úgy érzi, végre valóban élhet játékosan, úgy, mint a gyermek. Ahogy ő fogalmazott az m1-en futó műsorban: most már jöhet a desszert!
Rajong az unokájáért
A ma is fiatalos Nagy Bandó azt is elárulta D. Tóth Krisztának, hogy örömét nyolcéves unokája, Hanna teszi teljessé.
A kislány anyukája, a színésznő Nagy Natália szerint Hanna istenként tekint a papára, és a nagypapa legnagyobb büszkeségére már maga is bontogatja költői szárnyait.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A humorista rengeteg erőt merít a közönség szeretetéből is, de nemcsak a nézők rajonganak érte: saját kollégái is idolként tekintenek rá. A DTK Show-ban a könnyekig meghatódott humoristát videoüzenetben köszöntötték pályatársai és utódai, köztük Maksa Zoltán és Nacsa Olivér.
Fotó: MTVA/Zih Zsolt