Faramucira sikerült A Nagy Ő első csókja: Jákob Zoltán elhúzódott
A Jákob Zoltán-os A Nagy Ő első csókján is túl vagyunk. Igaz, egy cseppet sem volt szenvedélyes.
Megvolt az első csók A Nagy Ő idei évadában, sőt Jákob Zoltánnak és Virágnak kétszer is összeért a szája a randijuk alatt. Igaz, másodjára az üzletember már elhúzódott.
A legutóbbi rózsaceremónián az a Virág kapta a hazatérés kulcsát, ami egy fix randit jelent Jákob Zoltánnal, akit a nézők az Árpa Attilá-s szezonból már ismerhettek.
A Nagy Ő első csókja
A lányt az idei Nagy Ő élete egyik meghatározó helyszínére vitte el, abba a körmösszalonba a belvárosban, amelyet legelőször nyitott. Az üzletbe belépve engedte Virágnak, hogy kedvére vásároljon, aki ezt egy szájrapuszival hálálta meg.
A második félig-meddig csókjuk a randevú végén volt az elköszönésnél. Virág ismét odahajolt Jákob Zolihoz, de az ajkuk alig pár másodpercre ért össze, ugyanis a milliárdos elhúzódott. 4:29 másodpercnél láthatod az ominózus pillanatot a videóban:
Látszik, Jákob Zoltán kérte az ölelést, de a csók elől megpróbált kitérni. Virág a kastélyba visszaérve a lányoknak elmesélte a történteket, a többiek szkeptikusan reagáltak arra, hogy ő volt az első nő, aki csókot váltott A Nagy Ővel.
A Nagy Ő 20 éves Natija bikiniben
A Nagy Ő epizódjában minden lány kapott három percet Jákob Zoltánnal kettesben egy kanapén ülve. Bikiniben kellett bemenniük hozzá, Nati kihasználta az intim helyzetet.
A 34 évvel fiatalabb Nati bikiniben ült Jákob Zoltán ölébe: ilyen hatással volt az üzletemberre
A Nagy Ő Natija bombázó volt bikiniben, de nem csak ezért izzott a levegő közte és Jákob Zoltán közt.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Bachelor - A Nagy Ő