Ők az új magyar álompár - A két színész filmjük forgatása után szeretett egymásba
Nagy Ervint és Borbély Alexandrát a közös munka hozta össze.

Dia

                        	Nagy Ervin és a nála tíz évvel fiatalabb Borbély Alexandra a Testről és lélekről berlini bemutatóján. Az Arany Medvét elnyert alkotás két szereplője egy éve alkot egy párt. 

Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber

Dia

	Csányi Sándor és Tenki Réka nyolc évvel ezelőtt, a Poligamy című filmben játszottak együtt, a forgatás során egyre közelebb kerültek egymáshoz. 2012-ben összeházasodtak, kislányuk, Luca 2014 júliusában jött világra. A Csak színház és más semmi című sorozat második évadában mindketten játszanak.

Fotó: Instagram/jesuisbellewomen

Dia

                        	Schell Judit és Schmied Zoltán a 2004-ben a Merlin Színházban bemutatott Proof című darabnak köszönhetik, hogy egymásra találtak. Két közös gyermekük is született: 2008 januárjában Boldizsár, 2012 februárjában Borbála. Össze még nem házasodtak, de papír nélkül is boldogok.

Fotó: Facebook/Thália Színház

Dia

                        	Gryllus Dorka és Simon Kornél a 2010 februárjában a Pinceszínházban bemutatott Varsói melódia próbái közben szerettek egymásba. A színészpárnak 2012 márciusában született meg a kisfia, Soma. A 2015-ben bemutatott Víkend című filmben házaspárt alakítanak.

Fotó: Szabó Lilla/InterCom

Dia

                        	Szinetár Dóra és Makranczi Zalán 2012-ben A mizantróp című darabban dolgoztak együtt. 2014-ben mindketten táncoltak a Szombat Esti Láz című műsorban. A színészpár 2015 nyarán össze is házasodott.

Blog.hu ajánló
Fotó: