"Kritikán aluli, amit művelnek!" A Nagy Duett nézői ezt a párost szapulták
Így sikerült vasárnap este A Nagy Duett második adása.
Kasza Tibi szerint A Nagy Duett idei versenyzői már a második adásra olyan laza és szórakoztató produkciókkal álltak színpadra, amilyeneket ő az eddigi évadokban csak az adásfolyam közepén látott.
Persze volt egy-két gyengén muzsikáló páros is, a nézők az egyik szereplőt szapulták is keményen.
Laza versenyzők, nagy show
Debreceni Zita a műsorvezető, Majka és a zsűritagok szerint is rengeteget fejlődött az első adás óta. Szulák Andrea díjazta, hogy a modellből lett fotós nemcsak pontosan énekelt, de nagyon laza is volt, amit a Heinz Gábor Bigával előadott Bruno Mars-szám meg is követelt. Kapott is tőle egy tízest, csakúgy, mint Cookytól, de Kasza is adott a párosnak kilenc pontot.
Keleti Andrea és Peter Srámek Kállay-Saunders András My Baby című dalával állt színpadra. Kasza és Szulák is nagyon helyesek találta őket, Cooky úgy vélte, a táncművész sokat fejlődött az előző produkció óta. A hamisság úgy tűnik, egyiküket sem zavarta, röpködtek a kilencesek.
Hamis hangot Növényi Norbert is adott ki magából bőven, amikor Nikával a Queen I Want to Break Free című klasszikusát adta elő - Cooky azt is megemlítette, hogy elcsúszott a ritmussal, igaz, szerinte csoda, hogy egy olyan dögös és jó hangú énekesnő, mint Nika mellett ennyire is tudott koncentrálni. Kasza és Szulák azért építő jelleggel adott tíz- tíz pontot.
A Neoton Família Holnap hajnalig című slágeréről Demcsák Zsuzsa elárulta, hogy baráti társaságuk bulihimnusza. Ahogy a harmadik produkcióban Nika, a negyedikben Pál Dénes próbálta hangjával elterelni a figyelmet partnere hamisságáról. Kaszának tetszett az előadás, mert szerinte mindkét fél sokat lazult. Szulák Andrea külön megdicsérte a TV2 műsorvezetőjét, amiért a második adásra felengedett, és megmutatta a bulizós oldalát. Végül mindhárom zsűritagtól kilenc-kilenc-kilenc pontot zsebeltek be.
Kulcsár Edina és Hevesi Tamás az Álomhajóval hatalmas sikert aratott, a közönség tombolt. Kasza azt kifogásolta, hogy a páros nem hangolódott egymásra, mintha két külön produkciót látott volna. Szuláknak viszont tetszett, a bikinis szépségkirálynő szerinte jól énekelt, adott is tíz pontot - Cooky szintén.
Lola és Markó Robi a zsűri szerint Robbie Williams és Kylie Minogue bőrébe bújva felülmúlta azt a teljesítményt, amit az első adásban nyújtottak. Kasza örömmel konstatálta, hogy Lola felnőtt, és olyan szexi volt, hogy a pasik irigykedtek a táncos Markó Robira - adott is a párosnak tíz pontot.
A Tankcsapda slágeréből saját bevallása szerint Cooky nem értett semmit, pedig a számot ismeri. Szulák Andrea úgy látta, Dér Heni kettő helyett dolgozott a produkcióban, Kucsera Gábor nagyon lemaradt mögötte. Kasza szerint is az énekesnő mentette meg a produkciót.
Rubint Réka és Pintér Tibor lenyűgözte a zsűrit a Dirty Dancing betétdalával, főleg a tétova, de aztán remekül kivitelezett emeléssel. Szulák Andreának és Kaszának az est legvidámabb pillanatát szerezték meg, Cookyval egyetemben szórták a maximálisan adható pontokat.
Berki Krisztiánnak ismét sikerült már színpadra lépése előtt lejáratnia magát. Fésűs Nelly a próbák alatt szembesült azzal, hogy partnere képes egy telefon kedvéért csapot-papot otthagyni.
Cooky kicsit csalódott Berkiben, aki szerinte nem tudott elég eredeti lenni az AD Studio számával, ami Kasza szerint sem Berki dala volt. Szulák Andrea azt mondta, neki egy arany sortnál több kell ahhoz, hogy álmai Amerikájában érezze magát. A zsűri egyöntetű véleménye az volt, hogy nem csaptak nagy show-t, így nem is meglepő, hogy az este legalacsonyabb pontjait kapták.
Keresztes Ildikó és Schobert Norbi párosa még el se kezdte énekelni a Beatrice Nyolc óra munka című slágerét, kinézetükkel máris megvették a közönséget és a zsűrit, a lelkesedés pedig a produkció alatt csak fokozódott. Kasza szerint a Schobert család a saját házibulijaként fogja fel A Nagy Duettet, ami remek, hiszen az a cél, hogy mindenki így érezzen. Szulákot lenyűgözte, hogy a fitneszguru jól és tisztán énekelt. Nem lepődtünk meg, hogy maximális pontszámot kaptak.
A Grease betétdalával Pachmann Péter és Péter Szabó Szilvia ugyancsak lenyűgözte Szulák Andreát, aki a koreográfiát külön is megdicsérte. Kasza is nagyon látványosnak és lazának találta, Cooky szerint Pachmann remek John Travolta volt. Maximális pontszám lett a jutalmuk.
Miután minden duó színpadra lépett, a zsűri pontszámait összefésülték a nézői szavazatokkal, amelyek 2016-ban már csak kizárólag az versenyzők adott produkciói alatt adhatóak le, illetve abban az időben, amikor a versenyben maradt 11 produkció rövid részletet levetítik. Az így kapott pontszámok alapján A Nagy Duett második kiesője Debreczeni Zita és Heinz Gábor Biga párosa lett.
A műsor Facebook-oldalán kommentelők nem értettek egyet az eredménnyel, máris bundát kiáltottak. Sokak szerint Berkiéknek kellett volna elbúcsúzniuk a műsortól.
"Kritikán aluli, amit művelnek.... és az is nagyon szomorú, hogy az énekes pár se tud énekelni sok helyen... Nelli se… Berki meg egy undorító alak.... és ráadásul sötét is, mint az éjszaka..."
"Sajnálom szegény művésznőt, iszonyú önfegyelmet gyakorol ezzel a paraszttal szemben"
"Ez hogy jött ki? Berkiék a nézőszavazásban is alul voltak, és minimum a 4. helyig fel kellett jönniük úgy, hogy Bigáék az utolsó helyekre essenek.... és akkor nem beszéltünk még arról, hogy a hogy a többieknek is egy meghatározott sorrendben kellett lenniük... semmiképpen nem volt igazságos döntés, ez a produkció erős középmezőny volt, nem kieső" - olvasható a hozzászólásokban.
Liptai Claudia ruhája tökéletes választás volt! Ebben tudatta terhességét
Nézegess képeket!
ElolvasomFotó: Facebook/A Nagy Duett, címlapkép: TV2 Sajtószoba.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció