"Az igazság és a tehetség győzött" - Ez a páros nyerte A Nagy Duettet

Nézd meg!

A fináléban kiderült, a közönség kit tartott a legjobbnak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A végéhez ért A Nagy Duett című műsor, melyben hétről-hétre sztárpárok sora bizonyíthatta az előadói tudását. A döntőbe négy párosnak sikerült bejutnia: Kulcsár Edinának Hevesi Tamással, Keleti Andreának Peter Srámekkel, Dér Heninek Kucsera Gáborral és Péter Szabó Szilvinek Pachmann Péterrel - közülük került ki tegnap este a széria győztese.

Minden páros két dallal készült a döntő tiszteletére: a sor Kulcsár Edina és Hevesi Tamás kettősével indult.

A páros Bill Idol Rebel Yell című dalával nyitott, ami nagyon passzolt mindkettejük hangjához. Szó szerint felrobbantották a színpadot, felcsaptak a lángnyelvek, tombolt a közönség, igazi rockhangulatot varázsoltak.

A második körben Ricky Martin La Copa De la Vida című dalát adták elő. Kulcsár Edina brillírozott: évekig latin táncolt, így megmutathatta fantasztikus mozgását is a színpadon. Ezúttal nem a modell ruhája, hanem Hevesi Tamás öltözete lopta el a show-t, a zsűri hosszú percekig kacagott az énekes fodros selyemblúzán.

Dér Heni és Kucsera Gábor a Saragossa Band - Big Bamboo & Agadou dalára bohóckodott: igazi karibi hangulatot varázsoltak a színpadra, ahogy fűszoknyában riszálták magukat. Az énekesnő alakította a bajbajutott lányt, akit a bennszülöttek máglyán feláldoznának, de Kucsera Gábor a szám végére beleszeret és kiszabadítja. A zsűri szokés szerint piszkálta Gábort a tánctudása miatt, de imádták a vicces produkciót.

Ezután a Csipkés kombiné című klasszikus dallamaival csaltak mosolyt a nézők arcára, lakodalomhoz méltó bulit csaptak az emelvényen. Néhány jó kedélyű nyugdíjas is csatlakozott hozzájuk a színpadon, de még a nézőközönséget is táncolni hívták, vonatozva mentek körbe a stúdióban.
A zsűri jót kacagott az előadáson: "ez volt minden idők…egyik produkciója” – mondta nevetve Szulák Andi.

Péter Szabó Szilvia és Pachmann Péter egy országot hatott meg A padlás musical leghíresebb betétdalával, A zene az kell című szerzeménnyel. Amikor a Thália Tanoda gyerekkórusa is csatlakozott hozzájuk, a zsűri már felállva tapsolt, Szulák Andrea még néhány könnycseppet is elmorzsolt. Pachmann remekül, hiba nélkül énekelt, még Liptai Claudia is csak dicsérni tudta.

Következő daluk már viccesebb, bulizósabb volt: ezúttal Ray Charles Hit the Road Jack című dalát énekelték. Igazi Las Vegas-i revűshow-t hoztak össze, Péter Szabó Szilvi arany ruhában profi táncosokat megszégyenítően ropta, Pachmann Péter alig tudta vele tartani a lépést. Cookie aggódott is az énekesnőért, hogy várandósan ilyen magas sarkakon táncikált a színpadon, de megjegyezte, le a kalappal előtte, amiért bevállalta.

Keleti Andrea igazi indiai hercegnőnek tűnt Peter Srámek oldalán, amikor együtt elénekelték a Sandokan betétdalát. Andi még a tánctudását is megcsillogtatta, igazi bollywoodi produkciót láthattunk tőlük.

Nagyon nehéz dalt kaptak másodszorra: Oláh Ibolya Magyarország című szerzeményét kellett előadniuk. Peter Srámek könnyezve énekelt, a végén külön megköszönte a magyaroknak, hogy szlovákként is így szeretik és befogadták őt a hazánkban.

Ezután egy párosnak el kellett hagynia a színpadot, a nézők pedig Dér Henit és Kucsera Gábort kedvelték legkevésbé, ők kapták a legkevesebb pontot az internetes szavazáson. A páros megköszönte az eddig beléjük vetett bizalmat - elárulták, hogy ők csodálkoznak a legjobban, hogy egyáltalán eddig eljutottak.

A rablókörrel zárult a verseny, ahol a sztárpárok ellophatták egymás legjobbnak ítélt dalait. Kulcsár Edina és Hevesi Tamás a Hair musical I Got Life című betétdalára voksoltak, amivel előzőleg Pachmann Péter és Péter Szabó Szilvia kerültek fel a dobogó legtetejére. A dal hangulatát fantasztikusan visszaadták, a zsűrinek egyedül Hevesi Tamás szövegtudásával volt problémája.

Keleti Andrea és Peter Srámek is Pachmann Péterék duójától csent dalt: az Eye of the Tigert énekelték el saját feldolgozásukban. Peter Srámek kiütéssel győzött a színpadon, a zsűri viszont még sokáig szívta a vérét a nem kifejezetten bokszolós alkata miatt.

Pachmannék visszadták a kölcsönt, ők Kulcsáréktól lopták el Tina Turner Proud Mary című dalt. Mindenki felállva tapsolt, a zsűri, a régi versenyzők, de még a vetélytársak is. Pachmann Péter nagy dicsértetet kapott, a zsűri azt mondta, olyan hatalmasat fejlődött, hogy nem volt egyértelmű ki az énekes, és ki az amatőr kettejük közül.

A végeredmény kihirdetése előtt a zsűri kiválasztotta kedvenceit: Szulák Andrea Hevesi Tamásékat, Cookie Peter Srámeket és csinos partnernőjét, Kasza Tibi pedig Péter Szabó Szilviéket választotta favoritnak.

A döntősök összeölelkezve várták, hogy leteljen az utolsó perc, mielőtt kiderült, ki nyerte meg a duettversenyt. Végül Pachmann Péter és Péter Szabó Szilvia nevét mondta ki a Liptai Claudia és Majka. Pachmann Péter hatalmas ölelés mellett köszönte meg az énekesnő kitartó munkáját, alig hitte el, hogy valóban ők kapták meg a győztesnek járó szobrocskát.

Ezúttal a nézők is elégedettek voltak: a műsor Facebook-oldalát elözönlötték a jó kívánságok, mindenki gratulált a győzelemért keményen megdolgozó duónak. "Az igazság és a tehetség győzött", "Gratulálok! Megérdemelt győzelem volt!", "Ti voltatok a legjobbak, megérdemeltétek" - írták a közösségi oldalon.

Ebben a ruhában Liptai Claudia melleit figyelte mindenki - Fotók!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük