Jöhet az esküvő is! A TV2 sztárja újra összejött volt párjával
A Voice-ban feltűnt énekes, Nádor Dávid újra összejött gyermeke édesanyjával, Vass Helgával.
Újra összejött gyermeke anyjával, Vass Helgával a TV2 tehetségkutatójában feltűnt énekes, Nádor Dávid, bár másfél évvel ezelőtt szakítottak.
A Voice egykori versenyzője igazi se veled, se nélküled kapcsolatban élt eddig a nővel, most azonban úgy tűnik, ismét egymásra találtak.
Újra összejött egykori párjával
Nádor Dávidot a TV2 Voice műsorának indulásakor még egyedülálló apaként ismerhettük meg, akkor ugyanis már nem volt együtt gyermeke édesanyjával. Néhány hónappal ezelőtt azonban sikerült rendezni a konfliktusaikat és újra összejöttek.
Az énekes elmondta, most már igyekeznek okosabban élni és türelmesebben fordulni egymás felé, hogy ne kövessék el még egyszer ugyanazokat a hibákat, mint egykoron. A három és fél éves kislányuk is érzi a változást, sokkal kiegyensúlyozottabb és örül annak, hogy újra egy család lettek.
A pár öt évvel ezelőtt éppen Helga születésnapján ismerkedett meg. A nagy szerelem három évig tartott, közben megszületett a kislányuk is, Lilla.
Másfél évvel ezelőtt azonban úgy döntöttek, véget vetnek a kapcsolatuknak és szétköltöztek, a Voice ideje alatt már csak baráti volt a viszonyuk. Most azonban már azt sem zárják ki, hogy Lilla kistestvért kap és hogy össze is házasodnak, ám az még a jövő zenéje, mikor kerül erre sor.
Manipulált szavazatok
A fiatalember egyelőre a zenei karrierjére koncentrál, igyekszik megírni és felénekelni első dalát, amivel visszarobbanhat a köztudatba. A Voice ugyanis nem indította be kellőképpen a karrierjét. Az énekes Malek Andrea mentorságával a harmadik helyen végzett.
A verseny után pedig összeesküvés-elméleteket gyártott és a Facebookon osztotta meg gyanúját, hogy szerinte a TV2 manipulálta a szavazást és nem lehetett rá SMS-t küldeni. A kommentelők azonban semmilyen furcsaságot nem tapasztaltak, sőt, többen felrótták neki, hogy el kellene fogadnia a vereséget is.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fotó: TV2 Sajtószoba