Az RTL Klub új műsorvezető sztárpárja szerelmes fotót posztolt
Nádai Anikó és Aurélio már a közösségi oldalon sem titkolják, szerelmesek egymásba.
Nádai Anikó és Aurélio a múlt heti Story magazinban jelentették be, hogy egymásba szerettek, és egy párt alkotnak. A pár már a közösségi oldalon sem titkolja, hogy együtt vannak, Aurélio tegnap este töltötte fel az első turbékolós szelfijüket az Instagram-oldalára.
Kettejük életútjában közös, hogy mindketten bajai gyökerekkel rendelkeznek, és a Való Világ egy-egy szériájában váltak ismertté.
A 28 éves Nádai Anikó 2010-ben a Való Világ negyedik évadában VV Anikó néven tűnt fel, majd 2011-ben a Való Világ 5 háttérműsorának, a BeleValóVilágnak lett a műsorvezetője. Ugyanebben az évben a Szerelem a legfölsőbb szinteken - Alekosz menyasszonyt keres című valóságshow AlekosznakValó címmel futó háttérműsorának is a háziasszonya lett.
2013 és 2015 között az Éjjel-nappal Budapest egyik szereplője volt, a sorozatnak köszönhetően ismerte meg a televíziós producer Kovács Dánielt, akitől 2015 augusztusában kisfia született. A pár 2017 februárjában jelentette be, hogy szakítottak. Anikó 2016-ban a Farm, illetve a Való Világ 8 műsorvezetője volt, 2017-ben pedig saját műsort kapott Anikó Show címmel.
A 26 éves Caversaccio Aurelio a 2014-es ValóVilág győzteseként lett ismert, ugyanebben az évben a Celeb vagyok, ments ki innen! című reality műsorban is szerepelt. Az RTL Klub lehetőséget adott neki arra is, hogy a BeleValóVilágban műsorvezetőként is kipróbálhassa magát. Aurélio az Anikó Show hivatásos hangulatfelelőse, ennek a munkalehetőségnek köszönhetően ismerkedett meg közelebbről Nádai Anikóval.
Nádai Anikó mélyen kivágott estélyiben - A Story-gála 10 legszebb ruhája
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- megasztár