Nacsa Olivér és 18 évvel fiatalabb menyasszonya: szenvedélyesen szereti Annát már 2 éve
Nacsa Olivér és Tripolszky Anna két éve alkotnak egy párt. A humorista tavaly jegyezte el a tévést.

Két éve még csak találgatni lehetett sejtelmes Insta-posztok alapján, hogy Nacsa Olivérre rátalált a szerelem: azóta, ha nem is rendszeresen, de időről időre láthatjuk közös fotókon a menyasszonyával.
A közös interjú viszont azóta sem jellemző rájuk, így az, hogy ezúttal megszólaltak kapcsolatukról a Hot! magazinnak, igazi ritkaságnak számít.
Nacsa Olivér menyasszonya
Két esztendeje már, hogy egy párt alkotnak, a humorista tavaly nyáron kérte meg a 18 évvel fiatalabb Anna kezét.

- Nagyon szenvedélyesek vagyunk mindketten, talán ezért is alkotunk egy párt. Úgy gondolom, a szenvedélynek mindenben ott kell lennie, legyen az szerelem, hivatás vagy az élet - kezdte Anna.
Szerelmük stabil lábakon áll, úgy fest, megtalálták egymásban azt, akit kerestek. Nem meglepő, az is fontos náluk, hogy a humor jelen legyen a napjaikban.
- Szeretünk bolondozni és jókedvvel belemenni a hétköznapokba, ez visz minket előre.
Nacsa Olivér és 18 évvel fiatalabb menyasszonya: a vörös szőnyegen sütött róluk a boldogság
Nacsa Olivér párjával jelent meg a Most vagy soha! díszbemutatóján. Képeken az est sztárjai.
Elolvasom
Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Mokka
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- sváby andrás
Ő Sváby András 8 évvel fiatalabb párja: Andreával ritka, közös képet tett ki

- sztár
- műsorvezető