2015-ben sokan búcsúztak az állami tévétől, a híradósok sorra távoztak az MTVA-tól, de a TV2 háza táján is volt mozgás.
Egyesek csak csatornát váltották, mások otthagyták a képernyőt, és más pályán folytatják tovább - szóvivőként vagy egyetemeken töltenek majd be tisztségeket.
Nézd meg képeken, kik hagyták ott idén a köztévét, vagy fordítottak hátat a népszerű kereskedelmi adók egyikének 2015-ben!

Szöllősi Györgyi az Este című hírműsor arcaként vált ismertté. 2014 augusztusában búcsúzott el a képernyőtől. A köztévé híradósaként 2014. augusztus 1-jével egy időre elköszönt a képernyőtől, amikor második gyermekét várta. A tervek szerint 2015 őszén tért volna vissza, ám inkább a Hír TV-nél folytatja tovább munkáját, ahol korábban már dolgozott.
Fotó: Facebook/Szőllősy Györgyi

Borsa Miklós 2006-ban került a Duna TV hírműsoraihoz, majd hat évvel később az M1 híradósa lett. 2015 októberében mondott fel a köztévénél. Az egykori híradós pályafutását a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közkapcsolati és marketingigazgatójaként folytatja tovább.
Fotó: MTVA

Tíz év után szintén a köztévének fordított hátat Jegyes-Tóth Kriszta, aki 2008-tól négy éven át vezette az M1 Ma reggel című műsorát. Majd szintén négy éven keresztül, 2015 márciusáig a csatorna Este című műsorában dolgozott. 2015 májusban kiderült, otthagyja az MTVA-t. Az ELTE kommunikációs vezetője lett.
Fotó: MTVA

Bárdos András többszörös csatornaelhagyónak számít. A népszerű híradós a 2015-ös év végén, két év után a Story TV-nek is búcsút int. Lejárt a szerződése, amit nem kíván meghosszabbítani. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen továbbra is tanít, docenseként jövőre új osztályt indíthat.
Fotó: Sportklub/Sajtóklub

Papp Gergő, mindenki Pimasz ura 2015 januárjában, tíz év után fordított hátat a TV2-nek. 2005-ben a Napló és az Aktív műsorvezetőjeként ismertük meg, 2013-tól a Pimasz úr Ottalszik című műsorral szórakoztatta a nézőket. 2015 májusától ismét az RTL-nek dolgozik, ahol egykor a Fókusz csapatában már bizonyította rátermettségét.
Fotó: SuperTV2 Sajtószoba

A TV2 csinos gyakornokából előbb riporter, majd 2008-tól a Tények Este, 2010-től a hétvégi kiadás műsorvezetője lett. Andor Éva 13 év után, 2015 májusában közös megegyezéssel távozott a csatornától.
Fotó: TV2 Sajtószoba
Címlapkép: MTVA.
Így nézett ki 15 évvel ezelőtt a magyar híradós
Nézd meg, hogy nézett ki 15 éve Szellő István, és hogy festett a többi híradós! Meg fogsz lepődni, mennyit változtak kedvenc tévés személyiségeid!
Így nézett ki 15 évvel ezelőtt Szellő István - Híradósok fotói kezdő tévésként
Nézegess képeket!
Elolvasom