Nem várt bejelentést tett az Operettszínházból menesztett Muri Enikő
Muri Enikő új munkáját a Facebookon újságolta el.
Muri Enikő egy héttel ezelőtt azzal került az újságok címlapjára, hogy a Budapesti Operettszínház megvált tőle, miután a kérésük ellenére elvállalta a szereplést a TV2 Ázsia Expressz című reality műsorában. Nyolc előadáson nem tudott volna jelen lenni a forgatás miatt, emellett A Notre Dame-i toronyőr pár hét múlva kezdődő próbáin sem tudott volna részt venni.
A Sugarloaf énekesnője lett
A színésznő-énekesnő nem maradt sokáig munka nélkül, a Facebook-oldalán árulta el, hogy a Sugarloaf zenekar énekesnője lett.
A Sugarloaf zenekar 1995 májusában alakult, a kezdetben öt fiúból álló rockzenekarból hét évvel később az énekes kivált, a helyére Kövér Erika - Era - érkezett. Ő 2005 decemberében távozott, Dér Heni váltotta. Heni 2013-ban kilépett az együttesből. Helyére az X-Faktorból megismert Gubik Petra került, akit 2014-ben Nkuya Sonia váltott. A zenekar tegnap este profilképet cserélt, azon már Muri Enikő szerepel.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció