Ő Molnár Áron ritkán látott felesége: Éva 10 évvel idősebb, mint a színész

Molnár Áron feleségét a Sztárbox előtt alig láthattuk, pedig Éva is a művészvilágban dolgozik.

Molnár Áron feleségével
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A mi kis falunkban a kelekótya Matyiként szerette meg az ország, a Sztárboxban viszont egészen új oldaláról ismerhettük meg Molnár Áront: kiderült, a küzdősportban nem ismer tréfát. Akadt még valami, pontosabban valaki az adásokban, akit eddig csak nagyon ritkán láthattunk, a feleségével nem sűrűn mutatkoztak a műsor előtt.

Arról mi is beszámoltunk, hogy Duda Éva ott szurkolt a nézők között férjének, amikor az először ringbe lépett. Ide kattintva olvashatod el azt a cikkünket.

Molnár Áron feleségével

Az elődöntőben már meg is szólalt a kamerák előtt, Csobot Adél arról kérdezte, milyen érzések kavarogtak benne, miután a színész kiütéssel győzött a Józan Lászlóval vívott mérkőzés során. Azt felelte, számított erre, és hozzátette, rettentően büszke Molnár Áronra.

Együtt mosolyogtak az ötödik JOY Social Media Award-díjátadó vörös szőnyegén 2021 októberében.
Együtt mosolyogtak az ötödik JOY Social Media Award-díjátadó vörös szőnyegén 2021 októberében.
Fotó: Femina/Rátkai Márk

Mivel nem sokszor engednek betekintést a magánéletükbe, nem publikus, mikor kötötték össze az életüket. Az viszont ismert, hogy mindketten művészemberek, igaz, nem ugyanaz a hivatásuk.

A tíz évvel idősebb Duda Éva koreográfusként végzett a Táncművészeti Egyetemen. Mindössze 23 éves volt, amikor elkezdte az alkotói pályát. Olyan híres darabokban működött közre Magyarországon, mint a Szépség és a Szörnyeteg, a Notre Dame-i toronyőr vagy a Rómeó és Júlia. 

Vendégtanárként több hazai és külföldi művészeti iskolában, illetve a Budapesti Színművészeti Egyetemen és a Táncművészeti Egyetemen is tanít. Elnökségi tagja a Magyar Koreográfusok Társaságának. 14 éve alapította saját tánctársulatát, erről Molnár Áron is posztolt az Instagram-oldalára.

Nézd meg Szujó Zoltán feleségét is!

Szujó Zoltán 22 éve alkot egy párt Adrienn-nel, akit a sydney-i olimpia évében, 2000-ben ismert meg, majd pár évvel később házasodtak össze. 

Szujó Zoltán ritka közös fotón feleségével: 22 éve ismerkedett meg Adrienn-nel

Szujó Zoltán több mint húsz évvel ezelőtt ismerte meg feleségét, akivel két lányuk született.

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover-fotó: RTL/Sztárbox

Ezt is szeretjük