Molnár Áron felesége Nagy Ervin élettársa volt: közös fotó is készült róluk Évával

Molnár Áron tíz évvel idősebb felesége Nagy Ervinnel volt együtt korábban. A két színész Éva által ismerkedett meg.

Molnár Áron felesége és Nagy Ervin
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Meglepő dologra derült fény: Molnár Áron felesége korábban Nagy Ervin élettársa volt. Minderről utóbbi rántotta le a leplet.

November 24-én került a boltok polcaira Nagy Ervin könyve: A király, a gróf és a tanár című kötet megjelenésének apropóján készült interjúban említette meg, hogy élettársak voltak Duda Évával.

Molnár Áron felesége és Nagy Ervin

A táncművészről mi is írtunk korábban: a Sztárbox volt az első műsor, amelyben többször is láthattuk szurkolni a férjének. Korábban csak ritkán mutatkoztak együtt Molnár Áronnal, akivel tíz év köztük a korkülönbség Éva javára. Itt olvashatod el a cikkünket erről.

Azt sem lehet tudni pontosan, hogy Molnár Áronnal mióta vannak együtt, azt meg pláne homály fedte, hogy más híres magyar színészhez is fűzték gyengéd érzelmek. Egészen mostanáig.

- Mi élettársak voltunk Évával életünk nagyon fiatal szakaszában. Mi már rég nem éltünk együtt, amikor ők összejöttek. Áront általa ismertem meg 13 évvel ezelőtt - ecsetelte az Újbuda Televíziónak, szavait a Story.hu szemlézte.

Éva által ismerkedtek meg, majd kötöttek barátságot. 12 évvel ezelőtt még egy közös kép is készült róluk hármasban.

- 12 évvel ezelőtt készült is egy közös kép rólunk, ahogy együtt vagyunk a horvát tengerparton öten, az akkor egyéves kislányommal. Innen indul a kettőnk barátsága.

Nagy Ervin és Borbély Alexandra ikrei

Elza és Franciska már első születésnapjukat ünnepelték. A nagy nap alkalmából mindkét szülő posztolt a kislányokról: mindketten olyan fotókat tettek közzé, amin csemetéik über cuki ruhácskákat viselnek.

Nagy Ervin és Borbély Alexandra ikrei 1 évesek lettek: fodros ruhácskáikban über cukik

Nagy Ervin és Borbély Alexandra életében egy évvel ezelőtt új fejezet nyílt: világra jöttek ikerlányaik.

Elolvasom

Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?

Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. február 19. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover-fotó: RTL/Reggeli

Ezt is szeretjük