Így nézett ki Sarka Kata, amikor még senki sem ismerte - Képeken 5 modellből lett műsorvezető

Nemcsak Sarka Kata változott sokat azok után, hogy befutott tévés lett.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sarka Kata nyolcéves korában kezdett el kézilabdázni, ám profi sportolói karrierjének egy vállsérülés vetett véget. Ezt követően úgy döntött, hogy modellkedni kezd, amiben komoly sikereket ért el: 2007-ben Budapest Legszebb Lányának választották, ugyanebben az évben pedig a Miss Universe Hungary-n első udvarhölgy lett.

Ebben az időszakban magazinfotózásokat is örömmel elvállalt: ő volt például a CKM magazin 2009-es májusi számának címlaplánya, de az SFT magazin hasábjain is feltűnt. Az ezredfordulót követő években egyre közelebb került a tévézéshez, hiszen 2014-ben A Nagy Duettben láthattuk L.L. Junior partnereként, majd önálló műsorvezetőként 2015-ben mutatkozott be a Life Network csatornán az Ez zsír! című műsorban, 2016 októberétől pedig a FEM3 csatornán vezeti az Élet-Forma című műsort.

Képes összeállításunkban rajta kívül mutatunk még másik négy műsorvezetőt is, aki szintén modellként kezdte - nézd meg, mennyit változtak azóta!

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük