Fájdalmas vallomás! Ezért hagyta el gyereke anyját a magyar színész

Miller Zoltán kapcsolatai rendre zátonyra futottak, szerinte azért, mert nem volt elég érett.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Miller Zoltán a TV2 Mokka című adásában beszélt arról, sokáig frusztrálta, hogy szülei híres operaénekesek, és mindig ennek megfelelően kellett viselkednie.

Ám a sok szabálynak és a tiltásoknak meglett a gyümölcse, ugyanis kamaszként már fellázadt, saját bevallása szerint végtelenül rossz tinédzser volt.

Nem akart művész lenni

Mint mondta, sosem szeretett volna művész lenni, mivel nagyon jól tudta, mennyit kellene akkor dolgoznia, és milyen lemondásokkal jár ez, hiszen látta a szülein, ő pedig annál hedonistábbnak tartotta magát, mintsem ezt bevállalja.

Ráadásul a szülei magasra tették a mércét a szakmában, és ő nem akart az árnyékukban élni. Azonban máshoz nem érzett affinitást, így mégis a színészi-énekesi pályán kötött ki.

Mivel nem akart a fiatal művészek sorsára jutni, akik elkallódnak, vagy elindulnak a lejtőn, három évvel ezelőtt kicsit lassított, hogy át tudja gondolni az életét, valamint azt, mihez is szeretne kezdeni a jövőben.

Két gyereke a mindene

Mint mondja, megváltozott ez alatt az idő alatt, sokkal tudatosabb és nyugodtabb lett. Ösztönös színésznek tartja magát, aki önmagából merít, ezért kellett, hogy fel tudjon töltődni, és most már 100%-ban oda tudja magát tenni egy-egy munkája során.

A legsármosabb magyar színészek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Azt is bevallotta, legnagyobb örömöt számára a két gyermeke jelenti, Dávid már 17, míg a kislánya, Emma csak kettő és fél éves. Ám egyikőjük édesanyjával sincsenek már együtt, párkapcsolatai rendre zátonyra futottak. Szerinte talán azért volt mindez, mert nem volt elég érett, és hajlamos volt könnyen feladni a dolgokat, ahelyett, hogy küzdött volna értük.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Fotó: Facebook

Ezt is szeretjük