Elhunyt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás - 3 nappal Benkő László után távozott
Elhunyt Mihály Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, az Omega tagja.

DEBRE20121230006

Elhunyt Mihály Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas basszusgitáros, zeneszerző, az Omega tagja. A 73 éves zenész halálhírét most jelentette be a zenekar a hivatalos Facebook-oldalán. 

Mihály Tamás 1947-ben született Budapesten, Mihály András zeneszerző, és az operaház vezetőjének fiaként, Mauthner Anna brácsaművész pedig a nagynénje volt, így már születésétől jelen volt az életében a zene. Később ő maga is klasszikus zenét tanult, a zenei konzervatórium gordonka-szakára járt, ahol megismerte Presser Gábort.

Korábban a Scampolo és a Non-Stop együttesekben játszott, majd Varsányi István helyét 1967-ben vette át az Omegában. Barátját, Pressert meghívta az egyik próbára, aki később külsős zeneszerzőként segítette a csapat munkáját, majd egy évvel később ő is taggá vált. Ők voltak az együttes első képzett zenészei, ez pedig sokat segített az Omegának abban, hogy hatalmas sikereket érjenek el.

Kevesen tudják, de a csatlakozása utáni kezdeti időkben ő is gyakran énekelt, az ő hangján szólalt meg a Spanyolgitár legenda című dal, de az első Omega-album, az angol nyelvű Omega Red Star from Hungary is nagyrészt olyan slágereket tartalmaz, amiket ő énekelt, mivel az együttes frontembere, Kóbor János nem tudott részt venni a felvételeken. Miután Presser Gábor 1971-ben kilépett az együttesből, a legtöbb Omega-dalt Mihály Tamás szerezte, bár a 16. album készítésében kevesebb szerepet vállalt, mivel 2006-ban felkérték, hogy a forradalom jubileumára készülő 56 csepp vér musical zenéjét komponálja.

Mihály Tamás 2012-ben.
Mihály Tamás 2012-ben.
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

1983-ban készítette első szólólemezét Szintetizátor-varázs címmel, 2011-ben pedig kijött második albuma, ami a Last Minute címet kapta. Az Omega együttes tagjaival megosztva 1986-ban Liszt Ferenc-, 2013-ban Kossuth-díjjal, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 2011-ben Pro Urbe Budapestért díjjal tüntették ki, valamint 2007-ben Artisjus-díj elismerést kapott. 2014-ben játszott utoljára az Omegával, de Kóbor János először csak 2017-ben erősítette meg, hogy kivált az együttesből.

Sajnos szomorú időszak ez az Omega zenészei és a rajongók számára is, hiszen ezen a héten, november 18-án, szerdán elhunyt a csapat billentyűse és alapembere, Benkő László. Egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a kiváló basszusgitáros halálát.


(Borítókép forrása: Czeglédi Zsolt/MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük